2008. október 19., vasárnap

Megvan :)

Hát ez kemény volt, de Gizda és Walkman bedrukkolta :DDDD

Szóval bejutottam a budapesti EPT-re, a PokerStars selejtezőjén. Hát már ideje volt. Az egész sztori úgy volt, hogy ugye játszottam a 100 dolcsis satokat, el is ment rá olyan 800 dolcsi, 3x jutottam be a nagy satra, és ebből 1x visszakaptam a 800 dolcsit. Így éppen 0-ban álltam a hét előtt, amikor is megint játszottam a satellite-eket, de 800 dolcsiból ezúttal 0 alkalommal sikerült bejutni! Közben elindítottam egyik alkalommal azt az 55 dolcsis versenyt, ahol 11. lettem az 1750-ből, és az hozott 750 dolcsit, tehát megint csak 100 dollár minuszban voltam. Bár az is lehet, hogy azt nem érvényes ide számolni :D

Közben úgy döntöttem, hogy mindenképpen hazamegyek a varsói versenyre és a brightoni csapatversenyre Magyarországot képviselni, úgyhogy a mai volt az utolsó satellite, amit tudtam játszani, mert a jövő heti idején Varsóban fogok versenyezni. És hát összejött. Nem hittem volna. Végig kevés zsetonom volt a végén, kb. 10 főtől utolsó helyen álltam. Pedig próbálkoztam én, de nem jött össze semmi.

Megvolt a taktika, hogy majd akkor kell tolni, amikor ugye kislétszámúvá válnak az asztalok 3 meg 2 asztalnál, ehhez képest utolsó helyen érkeztem FT-re is. Szerencsére ott egyvalaki hamar kiesett valami butasággal jó helyről. Aztán próbáltam magam feltornázni utolsó előtti helyre :))) Még a 6. helyen is álltam néhány parti erejéig :D. Semmi lapom sehol a láthatáron. Volt két AK-m, egyikre minraiseltek, ami ugye nagyon gyanús, ráadásul az ss minraiselt. Azt még mondjuk adtam, de a 996 flopon inkább eldobtam, bár rátolhattam volna, én voltam elöl. Előtte játszotta a minraise-t AJo-val is. Ettől függetlenül most nekem is rossz érzésem volt, mert UTG-ből emeltem. Arra nem szoktak AJo-val minraiselni. Ezzel megint utolsó helyre kerültem.

De aztán vagy 3x odaadták a vakomat, körfold :) Gondolom azt hitték, úgyis tolom. Ezzel viszont nem én álltam már az utolsó helyen :) És ekkor nagyon vicces dolog történt. A chipleader, akinél 200k volt (miközben nálam 35k, ss-nél 25k, mindenki másnál 45-60k) úgy döntött, hogy elege van, és 2 körön keresztül minden partiban all-in ment :) Ezzel már vagy 250k-ja lett ugye. Viszont az utsó helyen álló emberkén kívül bárki mástól hibás lépés ezt megadni AA-KK nélkül.

Lényeg, hogy az ss olyan 20k körül már kénytelen volt adni A8o-val, CL-nél történetesen 75o volt, és jött a 7 :))))))))))))))

Hát, nagy az öröm most. Megyek először Varsóba a NextPoker által szervezett Polish Poker Cup-ra, aztán EPT, majd megyünk Brightonba az országok közötti versenyre, és ugye decemberben meg BPO. Úgyhogy most megint lesz kis játék :) Ja, és persze alig várom, hogy Flopót lecsesszem, amiért elmászkál :)

Egy megjegyzés, csak azok számára, akik értik, miről van szó: volt ezen az FHM csapatversenyen, ahol a Sziklahalak nevű TheFlop színeit képviselő csapat megvédte bajnoki címét, miután legutóbb is a 400 csapatból első lett, és most is, szóval volt ezen a versenyen a csapat, amelyik "kikérte" magának, hogy bárki is floposnak nevezze. Megmondom őszintén, eszünk ágában nem volt azt a csapatot floposnak nevezni, mivel néhány tag viselkedése ott szégyen lenne a Flop névre. Csak azért nem írom, hogy szégyen lenne egy ilyen csapatot floposnak nevezni, mert volt benne néhány ember, akiket nagyon kedvelek és tisztelek. Mindenesetre volt a csapatban néhány olyan ember is, akik megnyilvánulásaikkal csak beszennyeznék a TheFlop büszke nevét. A TheFlop a bajnok csapatot adta, más nem számít :DDD Meg persze drukkoltunk az összes többi döntős TheFlop csapatnak is!

9 megjegyzés:

Gizdalord írta...

Ez mi ez az utolsó Paragraph? Melyik csapat kik és mit? Érdekelne... Vagy majd msn-en? vagy kérdezek mást?

Rikk írta...

Azért a pisztáciások nem baj ha flopposnak említik magukat,ügye? :)

Viktoria írta...

A Pisztáciára büszkék vagyunk ;)

Tuzson írta...

Ehhhhhh.
Ez most akkor mi is? Beszélni lehet mindenről, csak akkor kéretik kifejteni, mire is gondolsz?

Annamriah írta...

Ne haragudj Viki, hogy beleszólok, de el kell mondanom:
a szombat éjjeli döntő után ahelyett, hogy örömködne az a 10 (vagy akár 18) legjobb csapat, aki résztvett az utolsó megmérettetésben, most épp nyalogatja sebeit a szervezők/szponzorok pofátlansága miatt és megpróbál azért egy mosolyt erőltetni az arcára, hiszen megcsinálták, megcsináltuk. Nem kell szerintem még több olajat önteni a tűzre… Legyen már egy kis béke… ez egy játék…

Viktoria írta...

Annamariah, neked igazad van, és én nem is kezdek soha ilyesmibe. De amikor valaki azt írja, hogy az övék - idézem - "soha nem volt az", mármint soha nem volt floppos csapat, miközben nekem van egy fényképem, amin mindannyian floppos pólóban díszelegnek, továbbmegyek, azt is írja, hogy ez egy negatív jelző, és kikéri magának, akkor azt gondolom, erre jogom van reagálni. Egyébként magamtól nem hoztam volna szóba, én részemről az ügyet lezártnak tekintem már réges rég.

Tuzsi: igen, téged nagyon kedvellek, meg Andit is, és sajnálom, hogy sokkal kevesebbet jártok erre. (Ja, és persze Ádit is, pedig asszem csak egyszer láttam :)) Meg nagyon szeretem a Manó családot is. Ők szerencsére előfordulnak felénk. Nem tudom a csapatotok pontos összetételét, úgyhogy nehogy valaki megsértődjön, hogy nem sorolom fel, de pl. Zedéket is nagyon kedvelem, bár azt hiszem, hogy ők most nem voltak benne. Pont titeket nem akarnálak bántani azzal, hogy bármi rosszat is mondok a csapatról, mert csak 1-1 személlyel van bajom, velük is kizárólag azért, mert nekik van velem bajuk.

macsek írta...

Viki mutass légyszíves egy fényképet, amin a RaisesBanda floppos pólóban "díszeleg"...
Amelyik floppos pólóban volt, az egy másik csapat(bár az emberek nagyjából ugyanazok), amelyik büszkén vallotta magát flopposnak, amig ezt lehetővé tetted.
Mi nagyon szerettünk Téged Viki, és a barátunknak tekintettünk, egészen addíg, amíg sikerűlt elhitetni velünk, hogy Te is a barátodnak érzel minket.
A változás nem bennünk zajlott le, de ezt ugyis hiában mondom Neked, mert elképzelhetetlennek tartod ugyis, hogy ne Neked legyen igazad.

Más: mivel alapvetően elég tájékozott vagy, nem gondolom, hogy nem értesültél a versenyen történtekről, és úgy hiszem azt is olvastad, hogy mit szeretnék/szeretnénk elérni. Van egy csomó kapcsolatod média terén. Eszedbe jutott, hogy segítesz? Nem azért, hogy Nekünk jobb legyen, hanem azért pusztán, hogy mindenkinek jobb legyen.

Viktoria írta...

Azok után, hogy azt írjátok, hogy a flop negatív jelző és nem kívánatos asszociáció, azt várod, hogy segítsek? Ez nekem kicsit furcsa.

macsek írta...

Mint írtam, nem nekünk, hanem mindenkinek. De hagyjuk is, nincs is szükség rá.