2009. július 5.

Jön a Main Event

Na, most kicsit felszívódok, remélem jó sok napra :))) Lejátszottam a PokerStars milliós freerollt, ahol egy 6 fős SNG-t kellett megnyerni, hogy az ember tolhassa majd a versenyt, sikerült megnyerni. Olyan fura, hogy ennyire jól megy mostanában. Félek, hogy vége lesz ennek a nagy sorozatnak, pedig nagyon nem szeretném :)

Lesz egy csomó cikk is velem mindenfele az 51. eventnek köszönhetően. Azt az Everest színeiben toltam, és nagyon büszkék voltak rám, én meg ennek nagyon örültem :) Le kell írnom, amíg még igaz, mert aztán valószínűleg a Main Event után már nem lesz így: Bélabácsi mögött az idei WSOP-n eddig enyém a második legjobb eredmény nyeremény tekintetében. Mivel azonban a Main Eventen egy pénzbe érés magában 30k körül fog tudtommal fizetni, nyilván ez meg fog változni. Nem bánnám, ha abba az irányba változna, hogy beelőzöm Bélabát, és majd jövök novemberben beteljesíteni az álmomat :))))

Ja, ezt a kettőt elmesélem. Van itt egy ilyen pókerkiállítás, van egy WSOP Academy stand. Ott lehet pókertesztet csinálni, 20 cash game parti. Na, megcsináltam, az első két partiban azt hittem, hogy fix limitet játszunk, mert nem láttam, hogy lehet változtatni a tét méretét. Aztán mikor rám emeltek egy méreteset, feltűnt :))) Na mindegy, a lényeg, hogy a valaha volt második legjobb eredményt sikerült produkáltam. Mondtam nekik, hogy csak azért, mert az első két partiban azt hittem, fix limitet játszunk, különben enyém lenne a legjobb :P

Aztán van minden nap 4-kor előadás a WSOP Academy standján. Tegnap Annie Duke volt. Szeretek beülni meghallgatni ezeket, ingyenes. Ott üldögélek, figyelek, mikor felteszi a kérdést, hogy mennyi az esélye annak, hogy két nem párt alkotó laphoz legalább két párt flopolsz. Vártam egy darabig, nem akartam ilyen eminens rögtön benyögöm a választ lenni. De hát csak nem válaszolt senki :) Azt mondja: akar valaki tippelni? Mondom 30-ból 1. Azt mondja, hmmm, igen, az elég közel van. Sőt, tulajdonképpen pontosan annyi :)))) Pssssszt, nem tipp volt :D Na, ezen eléggé meglepődött, hogy ezt bárki is tudja, és utána a teljes előadás alatt engem méregetett, kb. hogy "ki ez a kiscsaj" - hihihi.

Szóval minden happy, és eddig minden szép és jó. Csak tartson ez még egy kicsit ki :)

2009. július 1.

Azért rossz érzés...

Tegnap belepillantottam a közvetítésbe. A legrosszabb azt látni, hogy van az FT-n 4-5 olyan játékos, akit álmomból felkelve leiskolázok, mert szinte alig van köze a dologhoz. Persze volt néhány iszonyat jó játékos is az FT-n, de alapvetően az normális. Volt mondjuk 2-3 játékos, aki sokkal jobb volt nálam, de ennyi. Simán ott lett volna a helyem. Elég nehéz ezt feldolgozni, csak az segít benne, hogy tényleg nem nagyon lehetett volna másképp.

Na, írok néhány partit. Ami a legnagyobb vicc volt, az első napon amikor kétszer out nélkül tolták rám. Először emelek 44-gyel cutoffból, dealer adja. Flop 345. Kicsit nyitok, öregúr egy jó hatalmasat emel, gyakorlatilag committálja magát. Rátolom, ott már adnia kell, mutat KJo, se flösshúzó, se semmi, és jó sok zseton volt.

A másik: volt egy olyan csaj, aki nagyon sokat képzelt magáról. WSOP Academy dzsekiben volt, mert állítólag a haverja csinálja az academy-t. Volt a csajnak valami halvány fogalma, nagyon sok zsetonja, istenes kombináció. Hozzám kerültek a zsetonok :) Először leszedett, mert a J magas boardon úgy érezte, hogy AQ-val meg kell adni a törn nyitást, és jött riverre a Q, amit persze nem hittem el. A vicc, hogy tök kicsit nyitott a riveren, még csak ki sem fizettette a megérkezett mázliját. A parti - lehet, hogy ma már másképp játszanám, de akkor szerintem az asztal ritmusa ezt diktálta. Nagyon sokat 3beteltem, mielőtt ez a parti jött.

UTG emel. Nálam QQ és hátul ülök. UTG-nek nagyon sok zsetonja van, és látta, hogy sokat 3betelek. Éppen ezért nem akartam 3betelni QQ-val több okból. Egyrészt, simán rám tolja a light 4betet nagyon sokmindennel, és túl sok zsetonja volt ahhoz, hogy simán megadjam. Nálam is sok zseton volt. Másrészt, ha valaki sqeezel, mivel én csak megadok, akkor még mindig rátolhatom. Sokkal valószínűbb, hogy a sqeezelőnél jobb vagyok, és akkor már látom, hogy az eredeti emelő rátolja-e a sqeeze-re.

Tehát csak megadtam. Jött is a csajtól a sqeeze. Eredeti emelő dob. Ez nagyon jól alakul :) Igen ám, de a csajnál is nagyon sok zseton volt. Egyébként lehet, hogy ezt csinálnám ma már másképp. Rátolnám a csajra ezen a ponton szerintem, mert nála szinte biztosan jobb vagyok. Jelen esetben azonban a következőket gondoltam: ha netán AK-ja van, akkor inkább lessük meg a flopot. Ha kisebb párja van, akkor meg kifizethet, mivel eléggé rejtve van a lapom ereje. Arról nem is beszélve, hogy a csaj, mint mondtam, gyenge játékos volt némi fogalommal. Így aztán a flop után sokkal több információ áll majd rendelkezésemre, és sokkal jobb is vagyok nála :) Tehát megadtam. A flop eléggé megnyugtatóra sikerült, Q99 :))))))) Check-check. Törn mindegy, ő megint passzolt. Én megeresztettem egy fish betet :D A preflop reraise 45k volt, hát én nyitottam 40k-val, szerintem harmad pot lehetett kb. Kaptam egy check-raise all-int :DDD Mutat JJ, no out. Szép volt.

De mondom, egyébként is jött set set után. Dobnom nem is nagyon kellett, nem volt olyan szitu. Általában nálam volt az erősebb lap, és általában sokkal erősebb.

Második nap. Meg akartam tolni a buborékot, de nem tudtam. Semmi sem úgy alakult. A két parti egyébként pont ekkor volt, amikor dobnom kellett a top párt, ami drága mulatság. Az egyiknál K8s emeltem elölről, mert akkor sem volt semmi lapom jó ideje és szitu sem. Mindenki dobott, kivéve a kis vak. A fickót nem is értettem. Nem akart pénzbe érni? Pedig amatőr bácsika volt. Na mindegy. Szerencsémre előző este egy taxival mentünk, mert a taxi megállóban szerveztem egy négyes csoportot, hogy negyed annyi legyen csak az út :))) És pont ő volt az egyik, így nem akarta, hogy kiessek, mert megkedvelt.

Flop KQx, nem rossz, de azért nem is olyan jó. Check-check. Nem jó a kickerem, nem akarok sok pénzt beletenni. Tele van flöss és sorhúzóval, azokat flopon úgy sem dobják, és nem érdekem nagy kasszát építeni. Törn J. Remek. Öregúr nyit egy hatalmasat. Legalább pot volt, ha nem több. Arra emléxem, hogy 10k volt, nem tudom, mennyi volt a vak és a kassza, de emléxem, hogy iszonyú nagy nyitás volt. Egyértelmű volt, hogy nem elég a lapom, és azért nyit ekkorát, hogy dobjam el, mert nem akar kiejteni (kb egyforma stackünk volt). Vicces :) Dobtam, meg is mutatta a 9T-t.

Kövi parti megint ellene. Minraisel cutoffból. A7o. Azért egy minraise-re egy amatőr ellen nem dobom el. Az ászom káró volt. Flop ász magas, 2 káró. Nem rossz. Check- kis bet, adom. Törnön jön a flöss, de nálam van ugye az ász. Nyitottam, rám tolta. Nem lehet becallolni. Mutatja is a flössét. Különben ha előző este nem vele taxizom és nem tolja direkt így rám, akkor sokkal többet vesztek mind a két bulin.

Pár említésre méltó parti volt még. Volt egy nagyon rossz megadásom. A fickó már vagy negyedszer tolta rám a 3bet allint. Eddig mindig dobtam. ATs volt most nálam, és a fél stackemet kellett megadni. De úgy láttam a viselkedéséből, hogy nem olyan erős. Hát mellétrafáltam, KK-t mutatott, de jött az ász :) Ez volt az egyetlen komoly szerencsém a verseny alatt. A többi esetben én mentem be a jobb lappal, persze ahhoz, hogy a jobb lapok folyamatosan kitartsanak, szintén nagy szerencse kell.

Aztán volt az interneten is említett JJ-s parti. Ismét nagyon sokat 3beteltem, főleg az előttem ülő LAG srácot. Mondjuk előtte is volt egy partink, ahol felduplázott engem. Emel, megint 3betelem, AK van nálam, flop K magas. Check-raise all-in ment, én adom, mutat A6s flösshúzó. Nem jött neki. Ott elég sokat áttolt nekem. Mondjuk azt nem értem, hogy az A6s hogy adja a reraise-t? De ő tudja. Mondtam, hogy LAG :)

Tehát a JJ. Ismét 3beteltem :D Gondolom, elege lett. 150k átlag stacknél rám tolt még 200k-t light 4bettel. Mivel tudtam, hogy elég sokat 3betelem, ezért nyilvánvaló volt, hogy simán light 4betelhet. 3 lap van, ami megver. Arra számítottam, hogy az esetek többségében pénzfeldobás. A range-ében simán benne van a kisebb pár, meg nagyon sokminden más is. Nagyon sokáig gondolkoztam, végül arra jutottam, hogy ha ezt megnyerem, akkor nagyon jól fogok állni és az FT is belátható távolságba kerül. Ezért adtam meg :) Mutat A3o. Hát elég light volt az a 4bet...

Lényeg, hogy kitartott. 450k-ra mentem fel 150k-s átlagnál. Ekkor kaptam a büntetést túlzott ünneplésért :D

Aztán még ez után volt, azt hiszem, hogy rajtakaptak egy 83s-sel cutoffból. Elég jó image-em volt végig. De itt elnéztem egy stacket. Csávónak a kis vakon már csak 53k-ja volt, én emeltem 20k-ig, gondolom a vak 8k volt, rám tolta, 100k körül van a potban és 33-t kell adnom, ez autocall. AT-je volt, de 2 párt flopoltam :) Szegény. Ezt nem számítom a szerencsék közé, mert mindegy volt. A nap végén volt, de nem volt az 50k jelentős része a stackemnek. Persze az övének az volt...

Aztán a harmadik napon nem nagyon volt említésre méltó parti. Csak lopkodni tudtam, kicsiket, hogy ne menjen lefele a zsetonom. Gyakorlatilag ugyanannyival mentem allin 4 óra játék után, amennyivel a napot kezdtem. Az volt a baj, hogy rossz volt az ültetés is. A LAG játékosok mögöttem ültek. Rájuk lehetett volna tologatni, ha előttem ülnek, és akkor sokkal könnyebb zsetonokat gyűjteni, mint ha én vagyok az első emelő. 30-an voltunk, 3 kieső után mindenki új helyet húzott. Ez is rossz volt, hogy mindig átrendezték az egészet, 18-nál újra. Mire kiderült, hogy kire lehet rájátszani, már nem ült ott...

Biztos vagyok benne, hogy még sok ilyen esélyem lesz, bár nem ezen a versenyen. Azért 3000 főből odaérni nagyon sok. Szerintem jövőre hanyagolom ezt a versenyt, inkább játszom drágábbakat, 5000 dolcsisakat. Több értelme van, sokkal jobb a struktúra. Nem is tudom, miért indultam egyáltalán :D Igazából csak azért, mert nyertem a csomagot az Everesten. Meg mert WSOP és nagy a kisértés :)))))

2009. június 30.

WSOP event 51 - a 13. hely története

Az első 2 napról elég nehezen tudok írni, mert nem sokra emlékszem. Főleg az elsőből. Összefolyik eléggé. Azt tudom, hogy jól ment a játék, sok jó lapom volt, és valami eszement mennyiségű setet flopoltam. Így könnyű vagánynak lenni :)

A második nap sokkal nehezebb volt. Próbáltam small ballozni, de nem nagyon ment, valahogy mindig keresztülhúzták a dolgot. A buborékot egyáltalán nem tudtam megjátszani, pedig nagyon akartam, de egyrészt túl gyorsan kipukkant, másrészt egyszerűen nem volt alkamas a helyzet. Az első és a második napon is úgy éreztem, hogy kimondottan jól játszottam. Ahogy írtam is a twitteren, kétszer is dobnom kellett top párt a második napon, ami elég súlyos csapás. Egyszer a flopon, másodszor a törnön kellett eldobnom. Mindkétszer jól dobtam, egyszer sorral, másik esetben flössel álltam szemben. Ez utóbbiban az volt a csúnya, hogy közben nálam volt az ász a flösshöz, tehát ász párom volt és hozzá ászos flösshúzó a törnön, de rámtolták az all-int és nem lehetett annyit megadni rá. Rossz megadást meg nem fogok csinálni, ha tudom, hogy be kell húznom a 16% körüli esélyt, nyilvánvaló volt, hogy verve vagyok.

A harmadik nap nagyon rosszul ment. Érkeztem egy tervvel, ami sajnos működésképtelennek bizonyult több okból. Mire erre rájöttem, és arra, hogy helyette mit kell csinálnom, az beletelt egy kis időbe. Egyébként pont addigra állt össze, mire ki is estem. Ez főleg azért volt, mert mindig újraültetés volt, amikor kevesebb asztal lett. Így aztán mindig új stratégia kellett.

A fő baj egyébként a totális laphalál volt. A harmadik nap négy órája alatt egy AQ-m volt, meg egy AJ-t kellett eldobnom két all-in után (kiestem volna vele). Az AQ-n kívül ez az A7 volt a második legjobb lapom, ki is estem vele...

Iszonyat mértékű szerencse kell egy ilyen versenyhez, az első és a második napon is, különben az ember el sem jut a harmadik napig. Ahhoz meg, hogy az ember a harmadik napon odaérjen a végére, szintén kell a szerencse. Lehet akármilyen remekül játszani, ha a szerencse nem áll melléd, nem tudsz mit csinálni. Pl. ha én kapom az A8-t és ő az A7-t, akkor is all-in és call van, és akkor duplázok. Ez volt az első all-inem, amit megadtak. Sikerült úgy lavírozni addig, hogy nem voltam megadott all-inben, ami elég jó eredmény (tekintve, hogy nem volt lapom), és így tartottam magam szinten. 400k és 500k között ingáztam fel-le a kis potokkal.

Pont ezért, mert a harmadik napon gyakorlatilag nem nagyon lehetett volna a dolgokat másképp vagy sokkal jobban csinálni, nem vagyok elkenődve. Nyilván jó lett volna odaérni, de most a sors nem úgy akarta. Majd a Main Eventen :))))

Komolyra fordítva, szerintem ebből a napból kihoztam a maximumot. Lehet, hogy előtte vagy közben lehetett volna dolgokat másképp vagy jobban csinálni, de sokkal jobban ezt a harmadik napot nem nagyon lehetett volna. 6 fős asztalon 370k-val 30k vaknál, amikor 80k van bent vakból és antéból, osztóból az A7 az push, szerintem ez vitathatatlan, nem lehet másképp csinálni és kész. Lehetett volna még kicsit ülni, és akkor nem 40k, hanem esetleg 56k, de én nem szeretek erre várni, ha egyszer ilyen egyértelmű a helyzet. Úgyhogy nem bántam meg. Jól játszottam, ennyit lehetett a végéből kihozni.

Kegyetlenül hosszú verseny 2800 embert túlélni. És ha bármelyik napon cserben hagynak a lapok, akkor ez van. Persze, jól kell játszani, jó döntéseket kell hozni. De az csak az egyik fele. Sok jó játékos hoz sok jó döntést a 2800-ból, és csak az ér el a végére, a csúcsára, aki mindehhez végig szerencsés is. Biztos vagyok benne, hogy lesz még lehetőségem rá, hogy odaérjek.

2009. június 22.

Kis részsiker és 3. meg 4. Main Event csomag

Elindultam egy 1000 dolcsis Main Event saton a Rióban, magam sem tudom, miért. A nagyon durva vicc az, hogy több zsetonnal indul, mint egy 1500-as event, bár fél órásak a szintek, tehát nagyon gyorsan all-in festté és szerencsejátékká válik, illetve a move-ok és az igazán jó lapok (magas párok, AK) sokkal többet érnek, mint a valódi játéktudás. Na, elég jól ment a dolog, itt tényleg elkaptam a ritmust. Mondjuk egészen döbbenetes figurák voltak.

Példa: 7 hely volt, 75 induló. 11-en vagyunk, sh asztal, kis vak egészit, nagy vak passz. Flop 874 szivárvány. Nagy vak egyébként 3k és 10k egy M. Kis vak betol 12k-t. Nagy vaknál nyolcas van és eldobja. És a legnagyobb vicc, hogy ez a nagy vak volt az egyik legnagyobb fish, itt meg dob??? WTF?

Most lehet, hogy úgy érzem, hogy milyen remek volt a ritmusom, mert tényleg az volt, de hozzá kell tennem, hogy az ellenfelek teljesen fogalmatlanok voltak. Az első asztalomnál nem, ott talán egy fish volt, több nem, a többi mind ilyen online $25/$50-en játszó sh reg és társai. De mire már csak 2 asztal maradt, vicc volt, nem is értettem, hogy jutnak idáig egy ilyen gyors versenyen.

Példa. A nyolcast dobó fish elölről emel A5o-val, utg+1-ből asszem, mutatás lesz belőle, ahol all-int megad második párral K45 flopon és nyer. Következő mutatása elölről emelés után A3o, ahol egy AKTxx szerű boardon nem dobja végig az ászát. Na mindezek után hősünk emel hijackből. Erre dealer TT-vel call, majd kis vak AQ-val call. MIVAN???? A mázlim egyébként az volt, a nagy vakon ülve, hogy ennyire fogalmatlanok voltak. Ugyanis én rájuk toltam 33-mal, ami a világ legnagyobb hülyesége volt, mert ha megadják, akkor jó nagy xarban vagyok, és valószínűleg két outom van. Persze én csak azt láttam, hogy A5o pajti emel, ketten adják, gondoltam, hogy olyan szintű lappal adják, amilyen szintű lapokkal pajti emelget ugye. Álmomban nem gondoltam, hogy egy TT vagy egy AQ nem emel rá vissza...

Na, lényeg, hogy rájuk toltam, mind eldobta, aztán mondták, hogy mik voltak náluk, tuti nem kamuztak, ilyen idősebb taták voltak, aztán megnyugtattam őket, hogy nagyon jól csinálták, mert JJ volt nálam :) Mondjuk a visszatolásnál már nem megadó a TT meg az AQ, illetve nagyon határeset mindkettő.

75k volt egyébként a díjazás, tehát 8 hely fizetett, 7 kapott beülőt, de elosztottuk 10-en. Ketten megkapták a beülőt, mert nagyon sok zsetonjuk volt, mi meg nagyjából egyenlően osztottunk, 6,5k mindenkinek. Addigra elég játszhatatlanná vált már, ráadásul ss is voltam. Jó volt így. Úgyhogy most lett Rio zsetonom, lehet, hogy szétnézek SNG ügyben. 5k-t elteszek a main eventre, az tuti, de két-három 500-as sng-t esetleg meglesek, állítólag ott is teljesen fogalmatlan a mezőny.
Na, röpke kiegészítés, közben megnyertem a harmadik Main Event csomagomat a PokerStarson :) Mondjuk most van 22,000 w$-om, aminek még nem tudom, mi lesz a sorsa. Bár nem félek, bizti találok neki helyet :) Valószínűleg egyébként APT, LAPT és esetleg EPT satokat fogok belőle tolni. Bár elvileg ugye supernovaként direktbe be is fizethetnék rájuk w$-ból, de ha már ennyire mennek a satok, akkor nem akarom csak úgy elverni rá a pénzt, inkább játszom satokat, azokról bejutok, és úgy sokkal tovább fognak tartani a w$-jaim.

2009. június 21.

Egy verseny ritmusa

Az utolsó pillanatig nem voltam benne biztos, hogy akarom-e játszani a mai 1500 dolcsis WSOP versenyt, mert a 90 nagy vakos induló stack szerintem méltatlan ahhoz, hogy a versenyt kvázi világbajnokságnak tekintsük. Ettől függetlenül végül rávettem magam, és elindultam. Kár volt.

Az utolsó parti jól jellemezte kb. az egész versenyt. Előttem 1700 zseton, a nagy vak 150, megérkezik a lehető legjobbkor a nap első lapja egy KK formájában. Emelek 400-ig elölről, marad előttem 1300. Miért nem toltam be? Mert akkor ültettek át, és két kör alatt nem játszottam partit, és később úgyis tologatni akartam, most meg ha valaki meg találja adni preflop és nem jön ász, úgyis tolom, és többet keresek vele, ráadásul találhat valami párt is, és megadhatja az 1300-amat is. Kis vak adja. Flop remek lett, QJx szivárvány, valamit biztosan talált. Passzol, tolom, adja, mutat QJo, remek játék volt, valóban.

De ez már csak hab volt a tortán. Néha az ember érzi egy verseny ritmusát, és mindig mindent jókor csinál. Ugye teszem azt van egy jó agresszív játékos az ember előtt, akire érdemes visszaemelgetni elég tág laptartománnyal. Akkor az ember mondjuk kitalálja, hogy 20-25%-ban ráemel, és megpróbálja a megfelelő pillanatot elkapni ehhez. Néha ez sikerül, és mindig jókor emel vissza az ember, és mikor a jó játékos teszem azt light 4beteli, akkor éppen lapjunk van és jó sokat nyerünk. Néha azonban sikerül mindig olyankor ráemelni a jó játékosra, amikor vagy lapja van, vagy pedig anélkül 4betel, miközben nálunk nincs lap. Szóval nem találjuk a ritmust sehogy sem.

Volt olyan versenyem, ahol közepes ászt dobtam 3 főnél egy osztó emelésre, JJ volt nála. Ugyanakkor közepes királlyal lazán visszaemelgettem még 10 fős asztalon, és dobták is. Egy jó megmozdulásom volt egyébként azért, megint volt már vagy 6 limp, nálam már csak 1200, 100 a vak, mondom csak valami megközelítőleg értelmes közeli lapot találjak, és tolom, egy közepes király meg is felelt, dobták, akkor mentem vissza 1900-ra.

De ezen az egyen kívül soha nem találtam el, hogy mikor mit kellene csinálni, sikerült mindig az ellenkezőjét tenni. Sokan limpelnek, nálam osztóban KTs, rájuk kéne emelni, és bezsebelni az összes zsetont, nem teszem, jön a K magas flop és K8-nak két párja lett. Középről limpelt. Utána KJ-vel ráemelek a limpelőkre, nyilván valaki talált egy nagy párt, mert flat callolt, majd 886 flopon check-raise all-in ment. Szóval sikerült mindent mindig rossz ütemben csinálnom. Most az egy dolog, hogy nem jöttek a lapok, mert attól még a ritmust el lehet kapni. Illetve, amikor jött, az lett az utolsó parti :)

2009. június 17.

Vegas-függő vagyok :)

Mondtam már, hogy imádom ezt a várost? :) Van, aki szerencsejáték-függő, hát én meg Vegas-függő. Meg napfény-függő, de az más kérdés. Illetve valószínűleg van összefüggés.

Ma érkeztem, éppen kedvenc szállodámban, a Venetianban ülök, mert van ingyen kávé és ingyen internet :P. Szerintem mindjárt átnézek a Rióba, hogy mi a szitu arrafele. Az Impreial Palace-ban lakom egyébként, ahol napi 10 dolcsi a netezés, k.pják be. Mindegy, majd remekül lehet a Venetian kávézójából tolni a netes pókert :D Mondjuk nem maradt csak koffeinmentes kávé, de mire befejezem és visszanézek a pókerterembe, remélem már lesz rendes :)

Cserébe majd visszajövök nekik cash game-ezni, hogy ne csak az ingyenkávéjukat igyam :D

Na most csak ennyi, szombaton játszom az első versenyemet, addig szerintem semmi különösebb nem fog történni.

2009. június 12.

Már kezdek izgulni, mindjárt Vegas

Már egy hét sincs a vegasi indulásig. Kezdek rákattanni. Még egy pár satot azért letolok, hátha valami csurran-cseppen, a jóból sosem elég. Vegas után ugye rögtön Unibet Open Londonban.

Elég későn érkezem az idei WSOP-ra, de nem zavar, mivel áprilisban végig élő versenyeket játszottam. Nem szeretem az ilyen villám struktúrát, mint amilyenek az 1500-as versenyek a WSOP-n, bár tavaly óta nagyságrendekkel javítottak rajta - ettől még mindig nagyon gyors maradt. Első körben három 1500-as versenyen tervezem az indulást, az elsőt 20-án játszom. Ezen sok fog múlni. Egyrészt, ha jól megy a dolog, és úgy érzem, hogy van értelme elindulni 27-én a másodikon, akkor el fogok. Ez utóbbiról beszélnem kell az Everest Pokerrel, ahol az 54. event indulását nyertem, mert a 27-ei verseny döntő asztala azt hiszem pont 29-én van, amikor az Event 54 kezdődik. Fő az önbizalom :))))

Ha valami nagy csoda történik, és sokat nyerek a két event bármelyikén, akkor nem teljesen kizárt, hogy elindulok a 2-7 TD-n. Ezzel nagyon kacérkodom, mert szerelmem az a játék, ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy nagyon kezdő vagyok benne. De hát Jennifer Harman is kezdőként nyert benne karkötőt :) Szóval ezen két feltétel teljesülése esetén indulok csak: ha nyerek eleget az első két versenyen, plusz az Everest is belemegy, mert ugye náluk nyertem egy azonos napon kezdődő NLHE versenyre nevezést. De gondolom nekik nem baj, ha nem arra a számra fordítom a díjat. Én olyan 10% esélyt adok annak, hogy elindulok ezen, de lehet, hogy 5 inkább a reális, mert az agyam tudja, hogy még nem vagyok rá felkészülve.

Ha az első 1500-as nem megy jól, akkor lehet, hogy a középsőt kihagyom, és csak az 54. eventen indulok, azon mindenképpen ugye, mert arra megnyertem a csomagot. A főversenyen is mindenképpen elindulok, tehát ha minden jól megy, akkor összesen négy versenyt fogok játszani.

Ez nem sok, de szerintem most így második évemben elég. Semmiképpen nem szeretnék abba a hibába esni, amit sok helyen látok magam körül, hogy ész nélkül tolják a versenyeket, fáradtan, már a motivációt is elvesztve, csak mert WSOP. Én megpróbálok a realitás talaján maradva hozzáállni és persze azért jól játszani. Meglátjuk, mire lesz elég.

A készpénzes játék nem megy az utóbbi másfél hétben, ezért nem is nagyon erőltetem. Kicsit pihenek és kiéhezem a játékra. Lehet, hogy a WSOP alatt játszom sok élő casht is, még nem döntöttem el. A Venetian $2/$5 azért elég jó, szerintem oda elcsábulok.

Közben készül az új TheFlop galéria (pssszt, még titok, de mutatom: itt lesz) , még csak most töltöm fel a képeket, meg gondolom, hogy sokan látták, hogy megújult a főoldal. Ez még csak a kezdet, a következő két hétben (WSOP-függő is időhiány miatt, tehát lehet, hogy egy hétben meg WSOP utáni egy hétben) teljesen át fog alakulni minden. Remélem, legkésőbb szombatra online lesz a galéria, eddig nem látott fotókkal (Egyiptom, WSOP, Brighton)!