2009. június 30., kedd

WSOP event 51 - a 13. hely története

Az első 2 napról elég nehezen tudok írni, mert nem sokra emlékszem. Főleg az elsőből. Összefolyik eléggé. Azt tudom, hogy jól ment a játék, sok jó lapom volt, és valami eszement mennyiségű setet flopoltam. Így könnyű vagánynak lenni :)

A második nap sokkal nehezebb volt. Próbáltam small ballozni, de nem nagyon ment, valahogy mindig keresztülhúzták a dolgot. A buborékot egyáltalán nem tudtam megjátszani, pedig nagyon akartam, de egyrészt túl gyorsan kipukkant, másrészt egyszerűen nem volt alkamas a helyzet. Az első és a második napon is úgy éreztem, hogy kimondottan jól játszottam. Ahogy írtam is a twitteren, kétszer is dobnom kellett top párt a második napon, ami elég súlyos csapás. Egyszer a flopon, másodszor a törnön kellett eldobnom. Mindkétszer jól dobtam, egyszer sorral, másik esetben flössel álltam szemben. Ez utóbbiban az volt a csúnya, hogy közben nálam volt az ász a flösshöz, tehát ász párom volt és hozzá ászos flösshúzó a törnön, de rámtolták az all-int és nem lehetett annyit megadni rá. Rossz megadást meg nem fogok csinálni, ha tudom, hogy be kell húznom a 16% körüli esélyt, nyilvánvaló volt, hogy verve vagyok.

A harmadik nap nagyon rosszul ment. Érkeztem egy tervvel, ami sajnos működésképtelennek bizonyult több okból. Mire erre rájöttem, és arra, hogy helyette mit kell csinálnom, az beletelt egy kis időbe. Egyébként pont addigra állt össze, mire ki is estem. Ez főleg azért volt, mert mindig újraültetés volt, amikor kevesebb asztal lett. Így aztán mindig új stratégia kellett.

A fő baj egyébként a totális laphalál volt. A harmadik nap négy órája alatt egy AQ-m volt, meg egy AJ-t kellett eldobnom két all-in után (kiestem volna vele). Az AQ-n kívül ez az A7 volt a második legjobb lapom, ki is estem vele...

Iszonyat mértékű szerencse kell egy ilyen versenyhez, az első és a második napon is, különben az ember el sem jut a harmadik napig. Ahhoz meg, hogy az ember a harmadik napon odaérjen a végére, szintén kell a szerencse. Lehet akármilyen remekül játszani, ha a szerencse nem áll melléd, nem tudsz mit csinálni. Pl. ha én kapom az A8-t és ő az A7-t, akkor is all-in és call van, és akkor duplázok. Ez volt az első all-inem, amit megadtak. Sikerült úgy lavírozni addig, hogy nem voltam megadott all-inben, ami elég jó eredmény (tekintve, hogy nem volt lapom), és így tartottam magam szinten. 400k és 500k között ingáztam fel-le a kis potokkal.

Pont ezért, mert a harmadik napon gyakorlatilag nem nagyon lehetett volna a dolgokat másképp vagy sokkal jobban csinálni, nem vagyok elkenődve. Nyilván jó lett volna odaérni, de most a sors nem úgy akarta. Majd a Main Eventen :))))

Komolyra fordítva, szerintem ebből a napból kihoztam a maximumot. Lehet, hogy előtte vagy közben lehetett volna dolgokat másképp vagy jobban csinálni, de sokkal jobban ezt a harmadik napot nem nagyon lehetett volna. 6 fős asztalon 370k-val 30k vaknál, amikor 80k van bent vakból és antéból, osztóból az A7 az push, szerintem ez vitathatatlan, nem lehet másképp csinálni és kész. Lehetett volna még kicsit ülni, és akkor nem 40k, hanem esetleg 56k, de én nem szeretek erre várni, ha egyszer ilyen egyértelmű a helyzet. Úgyhogy nem bántam meg. Jól játszottam, ennyit lehetett a végéből kihozni.

Kegyetlenül hosszú verseny 2800 embert túlélni. És ha bármelyik napon cserben hagynak a lapok, akkor ez van. Persze, jól kell játszani, jó döntéseket kell hozni. De az csak az egyik fele. Sok jó játékos hoz sok jó döntést a 2800-ból, és csak az ér el a végére, a csúcsára, aki mindehhez végig szerencsés is. Biztos vagyok benne, hogy lesz még lehetőségem rá, hogy odaérjek.

2009. június 22., hétfő

Kis részsiker és 3. meg 4. Main Event csomag

Elindultam egy 1000 dolcsis Main Event saton a Rióban, magam sem tudom, miért. A nagyon durva vicc az, hogy több zsetonnal indul, mint egy 1500-as event, bár fél órásak a szintek, tehát nagyon gyorsan all-in festté és szerencsejátékká válik, illetve a move-ok és az igazán jó lapok (magas párok, AK) sokkal többet érnek, mint a valódi játéktudás. Na, elég jól ment a dolog, itt tényleg elkaptam a ritmust. Mondjuk egészen döbbenetes figurák voltak.

Példa: 7 hely volt, 75 induló. 11-en vagyunk, sh asztal, kis vak egészit, nagy vak passz. Flop 874 szivárvány. Nagy vak egyébként 3k és 10k egy M. Kis vak betol 12k-t. Nagy vaknál nyolcas van és eldobja. És a legnagyobb vicc, hogy ez a nagy vak volt az egyik legnagyobb fish, itt meg dob??? WTF?

Most lehet, hogy úgy érzem, hogy milyen remek volt a ritmusom, mert tényleg az volt, de hozzá kell tennem, hogy az ellenfelek teljesen fogalmatlanok voltak. Az első asztalomnál nem, ott talán egy fish volt, több nem, a többi mind ilyen online $25/$50-en játszó sh reg és társai. De mire már csak 2 asztal maradt, vicc volt, nem is értettem, hogy jutnak idáig egy ilyen gyors versenyen.

Példa. A nyolcast dobó fish elölről emel A5o-val, utg+1-ből asszem, mutatás lesz belőle, ahol all-int megad második párral K45 flopon és nyer. Következő mutatása elölről emelés után A3o, ahol egy AKTxx szerű boardon nem dobja végig az ászát. Na mindezek után hősünk emel hijackből. Erre dealer TT-vel call, majd kis vak AQ-val call. MIVAN???? A mázlim egyébként az volt, a nagy vakon ülve, hogy ennyire fogalmatlanok voltak. Ugyanis én rájuk toltam 33-mal, ami a világ legnagyobb hülyesége volt, mert ha megadják, akkor jó nagy xarban vagyok, és valószínűleg két outom van. Persze én csak azt láttam, hogy A5o pajti emel, ketten adják, gondoltam, hogy olyan szintű lappal adják, amilyen szintű lapokkal pajti emelget ugye. Álmomban nem gondoltam, hogy egy TT vagy egy AQ nem emel rá vissza...

Na, lényeg, hogy rájuk toltam, mind eldobta, aztán mondták, hogy mik voltak náluk, tuti nem kamuztak, ilyen idősebb taták voltak, aztán megnyugtattam őket, hogy nagyon jól csinálták, mert JJ volt nálam :) Mondjuk a visszatolásnál már nem megadó a TT meg az AQ, illetve nagyon határeset mindkettő.

75k volt egyébként a díjazás, tehát 8 hely fizetett, 7 kapott beülőt, de elosztottuk 10-en. Ketten megkapták a beülőt, mert nagyon sok zsetonjuk volt, mi meg nagyjából egyenlően osztottunk, 6,5k mindenkinek. Addigra elég játszhatatlanná vált már, ráadásul ss is voltam. Jó volt így. Úgyhogy most lett Rio zsetonom, lehet, hogy szétnézek SNG ügyben. 5k-t elteszek a main eventre, az tuti, de két-három 500-as sng-t esetleg meglesek, állítólag ott is teljesen fogalmatlan a mezőny.
Na, röpke kiegészítés, közben megnyertem a harmadik Main Event csomagomat a PokerStarson :) Mondjuk most van 22,000 w$-om, aminek még nem tudom, mi lesz a sorsa. Bár nem félek, bizti találok neki helyet :) Valószínűleg egyébként APT, LAPT és esetleg EPT satokat fogok belőle tolni. Bár elvileg ugye supernovaként direktbe be is fizethetnék rájuk w$-ból, de ha már ennyire mennek a satok, akkor nem akarom csak úgy elverni rá a pénzt, inkább játszom satokat, azokról bejutok, és úgy sokkal tovább fognak tartani a w$-jaim.

2009. június 21., vasárnap

Egy verseny ritmusa

Az utolsó pillanatig nem voltam benne biztos, hogy akarom-e játszani a mai 1500 dolcsis WSOP versenyt, mert a 90 nagy vakos induló stack szerintem méltatlan ahhoz, hogy a versenyt kvázi világbajnokságnak tekintsük. Ettől függetlenül végül rávettem magam, és elindultam. Kár volt.

Az utolsó parti jól jellemezte kb. az egész versenyt. Előttem 1700 zseton, a nagy vak 150, megérkezik a lehető legjobbkor a nap első lapja egy KK formájában. Emelek 400-ig elölről, marad előttem 1300. Miért nem toltam be? Mert akkor ültettek át, és két kör alatt nem játszottam partit, és később úgyis tologatni akartam, most meg ha valaki meg találja adni preflop és nem jön ász, úgyis tolom, és többet keresek vele, ráadásul találhat valami párt is, és megadhatja az 1300-amat is. Kis vak adja. Flop remek lett, QJx szivárvány, valamit biztosan talált. Passzol, tolom, adja, mutat QJo, remek játék volt, valóban.

De ez már csak hab volt a tortán. Néha az ember érzi egy verseny ritmusát, és mindig mindent jókor csinál. Ugye teszem azt van egy jó agresszív játékos az ember előtt, akire érdemes visszaemelgetni elég tág laptartománnyal. Akkor az ember mondjuk kitalálja, hogy 20-25%-ban ráemel, és megpróbálja a megfelelő pillanatot elkapni ehhez. Néha ez sikerül, és mindig jókor emel vissza az ember, és mikor a jó játékos teszem azt light 4beteli, akkor éppen lapjunk van és jó sokat nyerünk. Néha azonban sikerül mindig olyankor ráemelni a jó játékosra, amikor vagy lapja van, vagy pedig anélkül 4betel, miközben nálunk nincs lap. Szóval nem találjuk a ritmust sehogy sem.

Volt olyan versenyem, ahol közepes ászt dobtam 3 főnél egy osztó emelésre, JJ volt nála. Ugyanakkor közepes királlyal lazán visszaemelgettem még 10 fős asztalon, és dobták is. Egy jó megmozdulásom volt egyébként azért, megint volt már vagy 6 limp, nálam már csak 1200, 100 a vak, mondom csak valami megközelítőleg értelmes közeli lapot találjak, és tolom, egy közepes király meg is felelt, dobták, akkor mentem vissza 1900-ra.

De ezen az egyen kívül soha nem találtam el, hogy mikor mit kellene csinálni, sikerült mindig az ellenkezőjét tenni. Sokan limpelnek, nálam osztóban KTs, rájuk kéne emelni, és bezsebelni az összes zsetont, nem teszem, jön a K magas flop és K8-nak két párja lett. Középről limpelt. Utána KJ-vel ráemelek a limpelőkre, nyilván valaki talált egy nagy párt, mert flat callolt, majd 886 flopon check-raise all-in ment. Szóval sikerült mindent mindig rossz ütemben csinálnom. Most az egy dolog, hogy nem jöttek a lapok, mert attól még a ritmust el lehet kapni. Illetve, amikor jött, az lett az utolsó parti :)

2009. június 17., szerda

Vegas-függő vagyok :)

Mondtam már, hogy imádom ezt a várost? :) Van, aki szerencsejáték-függő, hát én meg Vegas-függő. Meg napfény-függő, de az más kérdés. Illetve valószínűleg van összefüggés.

Ma érkeztem, éppen kedvenc szállodámban, a Venetianban ülök, mert van ingyen kávé és ingyen internet :P. Szerintem mindjárt átnézek a Rióba, hogy mi a szitu arrafele. Az Impreial Palace-ban lakom egyébként, ahol napi 10 dolcsi a netezés, k.pják be. Mindegy, majd remekül lehet a Venetian kávézójából tolni a netes pókert :D Mondjuk nem maradt csak koffeinmentes kávé, de mire befejezem és visszanézek a pókerterembe, remélem már lesz rendes :)

Cserébe majd visszajövök nekik cash game-ezni, hogy ne csak az ingyenkávéjukat igyam :D

Na most csak ennyi, szombaton játszom az első versenyemet, addig szerintem semmi különösebb nem fog történni.

2009. június 12., péntek

Már kezdek izgulni, mindjárt Vegas

Már egy hét sincs a vegasi indulásig. Kezdek rákattanni. Még egy pár satot azért letolok, hátha valami csurran-cseppen, a jóból sosem elég. Vegas után ugye rögtön Unibet Open Londonban.

Elég későn érkezem az idei WSOP-ra, de nem zavar, mivel áprilisban végig élő versenyeket játszottam. Nem szeretem az ilyen villám struktúrát, mint amilyenek az 1500-as versenyek a WSOP-n, bár tavaly óta nagyságrendekkel javítottak rajta - ettől még mindig nagyon gyors maradt. Első körben három 1500-as versenyen tervezem az indulást, az elsőt 20-án játszom. Ezen sok fog múlni. Egyrészt, ha jól megy a dolog, és úgy érzem, hogy van értelme elindulni 27-én a másodikon, akkor el fogok. Ez utóbbiról beszélnem kell az Everest Pokerrel, ahol az 54. event indulását nyertem, mert a 27-ei verseny döntő asztala azt hiszem pont 29-én van, amikor az Event 54 kezdődik. Fő az önbizalom :))))

Ha valami nagy csoda történik, és sokat nyerek a két event bármelyikén, akkor nem teljesen kizárt, hogy elindulok a 2-7 TD-n. Ezzel nagyon kacérkodom, mert szerelmem az a játék, ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy nagyon kezdő vagyok benne. De hát Jennifer Harman is kezdőként nyert benne karkötőt :) Szóval ezen két feltétel teljesülése esetén indulok csak: ha nyerek eleget az első két versenyen, plusz az Everest is belemegy, mert ugye náluk nyertem egy azonos napon kezdődő NLHE versenyre nevezést. De gondolom nekik nem baj, ha nem arra a számra fordítom a díjat. Én olyan 10% esélyt adok annak, hogy elindulok ezen, de lehet, hogy 5 inkább a reális, mert az agyam tudja, hogy még nem vagyok rá felkészülve.

Ha az első 1500-as nem megy jól, akkor lehet, hogy a középsőt kihagyom, és csak az 54. eventen indulok, azon mindenképpen ugye, mert arra megnyertem a csomagot. A főversenyen is mindenképpen elindulok, tehát ha minden jól megy, akkor összesen négy versenyt fogok játszani.

Ez nem sok, de szerintem most így második évemben elég. Semmiképpen nem szeretnék abba a hibába esni, amit sok helyen látok magam körül, hogy ész nélkül tolják a versenyeket, fáradtan, már a motivációt is elvesztve, csak mert WSOP. Én megpróbálok a realitás talaján maradva hozzáállni és persze azért jól játszani. Meglátjuk, mire lesz elég.

A készpénzes játék nem megy az utóbbi másfél hétben, ezért nem is nagyon erőltetem. Kicsit pihenek és kiéhezem a játékra. Lehet, hogy a WSOP alatt játszom sok élő casht is, még nem döntöttem el. A Venetian $2/$5 azért elég jó, szerintem oda elcsábulok.

Közben készül az új TheFlop galéria (pssszt, még titok, de mutatom: itt lesz) , még csak most töltöm fel a képeket, meg gondolom, hogy sokan látták, hogy megújult a főoldal. Ez még csak a kezdet, a következő két hétben (WSOP-függő is időhiány miatt, tehát lehet, hogy egy hétben meg WSOP utáni egy hétben) teljesen át fog alakulni minden. Remélem, legkésőbb szombatra online lesz a galéria, eddig nem látott fotókkal (Egyiptom, WSOP, Brighton)!

2009. június 5., péntek

Everest Side Event csomag

Megy ez nekem :))) Spiri (pagat) írta egy emailben, hogy besteppelte magát az Everest Pokeren az 54. eventre, és hogy a mezőny nagyon verhető, próbáljam meg, elég könnyű. Megpróbáltam :) Elsőre sikerült :D Hiába, jó nagy máker vagyok azért én is. Step 4-ről indultam (122 dolcsi), ott első 2-ben kell lenni, majd a step 5-t kell megnyerni. A struktúra nagyon gyors mindkettőn, tehát az elején lehet feszeskedni, utána pedig csak stacket és szitut lehet játszani, lapot egyáltalán nem.

Ezt nem adják oda pénzben, ezért biztos, hogy megyek Vegasba. Szerintem akkor meg már játszom még pár eventet a WSOP-n :)

2009. június 4., csütörtök

Pókermilliomos - az adásról

Én ugye csak napokkal később láttam az adást, és meglehetősen elkenődtem. Nem hiszem, hogy rosszul játszottam volna, de a kommentátorok nem nagyon értették a gondolkodásomat, ezért rendre máshogy értelmeztek dolgokat, mint ahogy én szántam őket. Most jöjjön, amit még annak idején írtam a partikról, és hogy mi hozzáfűznivalóm van még az adást látva. A márciusi blogrészleteket dőlttel szedtem.

[Az első szinteken]"Én talán kétszer játszottam, egyszer egy ATs-vel emeltem UTG-ből 300 v 400-ig, és kaptam osztóról Istvántól egy visszaemelést. Függetlenül attól, hogy gyakorlatilag bármi lehetett nála, az asztal egyik veszélyes játékosa ellen nem akartam lejátszani rossz pozícióból ennyire az elején a partit. Inkább dobtam, jobban jártam."

Itt ugye megjegyezték, hogy túl feszes vagyok. Hozzáteszem, hogy a 2. vakszinten járunk, tehát alig zajlott még játék (függetlenül attól, hogy van, akinek már sikerült kiesni), semmiféle lapom nem volt, és nem volt érdemes játszani. Majd játszom én, amikor már megéri. Szerintem a verseny elején ilyen, hogy "túl feszes", nem létezik. A másik pedig, hogy ez a lényeg, hogy mindenki azt látja, hogy atom feszes vagyok, hogy amikor már számít a vak, akkor lehessen garázdálkodni, amivel próbálkoztam is, több-kevesebb (inkább kevesebb) sikerrel. De a lényeg, hogy egyelőre nem éri meg játszani, túl kicsik a vakok. Az meg a másik, hogy nem UTG AT-vel kell reraiseket megadni szerintem. Ez nem túl feszesség, hanem megadni lenne nagy butaság. Visszaemelni itt még nincs értelme, ahhoz túl korán van. Később valószínű visszaemelést kapna, ha így utazna rám. (Az kiderült, hogy utazott, de van egy játékos típus, aki utazik, és ezt nem volt nehéz beazonosítanom, általában sikerül őket kezelnem.)

"Utána cut offból emeltem egy AJ-vel, Noszály adta, Flóri vissza 1500-ig. Ezt is eldobtam, Noszály adta, állítólag AQ volt Flórinál, azt mondta, elbukta egyébként a partit Noszály J9-e ellen :) Lényeg az, hogy ismét jól dobtam."

Ez valamiért kimaradt az adásból, pedig nagyon büszke voltam magamra :D. Túl feszes vagy nem túl feszes, szerintem a lényeg az, hogy helyes volt a döntés.

"Utána Noszály kiejtette Istvánt, amit egyáltalán nem bántam, mert Istvánt kellett volna rendre utasítanom az asztalnál 1-2 vakszinttel feljebb :) És őt nehezebb lett volna jobb belátásra téríteni, mint Petit :) 100-as és 200-as vaknál még nem foglalkoztam vele.

400-as vaknál mozdultam először, amikor mindenki dobott, Peti egészített, én meg nagyon erősnek éreztem a 35o-t :) Emeltem egy ezrest, dobta is. Mondta utána, hogy hát "megkérdeztük", mármint hogy megérdeklődte, hogy lehet-e itt egészítgetni, de megkapta a választ, hogy nem :)"

Na ezen nem értettem, hogy mit nem értettek, ez ilyen kb. ált isi 1. osztályos move volt. Addig kb. nem vittem partit, olyan feszes image-em volt, mint az állat, de egyébként is, mit egészítget Peti T5o-val? :) De ez vicces volt egyébként. "Azt a bizonyos cigánykereket megejtem, ha agresszívan fog játszani". Hihihi. Lehet kezdeni :)))

Nem azért játszottam így, mert rájöttem, hogy ha nem kezdek el építkezni, akkor baj lehet. Megsúgom a titkot: ez volt a terv eleve, de psssssszt.

És hogy miért 35o? Az mindegy. A játék lapfüggetlen.

"Aztán kicsit meggyengültem, 15 ezerig estem vissza, amikor 57 kőrrel emeltem UTG-ből 1200-ig, és Noszálytól jött egy visszaemelés 3000-ig."

A meggyengülés a K8-as parti volt, azt tényleg elszúrtam sajna. Illetve volt mögötte gondolat, de nem jött be, félretippeltem Flóri lapját. Flóriról ugye kiderült, hogy nem szeret dobni, nagyjából semmit. Meglepett egyébként, hogy 99-cel nem emelt már a flop előtt, mert egyébként nagyon agresszívan játszott. Meg hogy a flopon sem emelt vissza. J33 flopon nyitni teljesen jó, hiszen mit találhattak? J-t vagy 3-t, ha meg nem, az dobás. Nyilván pár adja, de mivel nem volt emelés és 4-en vagyunk, álmomban nem tettem párra, pláne kilencesre. Azt gondoltam, hogy A magassal adta, mert simán lehet, hogy egy A8 szerű lappal még megnézi a következő kártyát. Ezért is nem nyitottam a törnön, mert gondoltam, hogy esetleg kiváncsi annyira, hogy a rivert is megnézi. A riveren meg azt gondoltam, hogy képes eldobni az ász magasát, egyértelműen arra tettem, elszúrtam, mellétippeltem, ez van.

Itt is vicces volt a szöveg: "ha most hív Viki, amit nem feltételezek..." - köszi, hogy kinézed belőlem :))) A hívás nagyságáról: 2800-as potra több mint fél kasszát hívtam, 1600-t. Tökéletes eldobatni egy ász magasat. Ok, nem az volt, elszúrtam, de ez lett volna a cél.

Na de vissza az 57s-hez. Van előttem 15k, és azt akarom éppen megduplázni. 1800-ba kerül 15k-t nyerni. Ja, kiejteni nem tudtam volna, azt elnéztem :)

"Igazából úgy voltam vele, hogy 4800-ra kell adnom 1800-t és pontosan tudom, hogy mi ellen játszom. Ha bejön, akkor kiejthetem és duplázok, ha nem, akkor úgyis dobok. Nyilvánvaló nagy pár ellen játszottam, azt is megkockáztatom, hogy KK-AA ellen, nem biztos, hogy QQ-JJ visszaemelő lap nála, az AK meg biztosan nem. A flopon találtam ugyan egy hetest, de ez édeskevés volt, már nem emléxem, mennyit hívott, de nem érte meg az esetleges javulás reményében tartani, inkább eldobtam. Hiába toltam volna rá bármennyit, úgysem dobja el, akkor meg nincs értelme az 5 outra várni. Itt vagy flopolom, ami veri, vagy nem. Meg is mutatta a KK-t."

Még kicsit térjünk tehát vissza a megadásra 57-tel. Nem azért adtam meg, mert hogy ha most újra dobok a visszaemelésre, az hogy néz már ki. Ha AT lett volna nálam, megint eldobom. (A Sanyi ellen eldobom ezen a ponton is.) Azért adtam meg, mert olyan lap volt nálam, amivel nem kerülhettem bajba, és miután kis rábeszélésre megmutatta Sanyi a KK-t, meg is erősítettem magamban, hogy jól csináltam. Csak azért adtam meg preflop, mert tudtam, hogy mi van nála.

Egyébként Gergőnek igaza volt, a taps részben magamnak szólt, de ezt általában nem szokták tudni, ha nem látják a lapjaimat :) Elvileg a Sanyi király párját tapsoltam, azért, hogy legközelebb is megmutassa :))) Valahol a lelkem mélyén nyilván nem a király párjának örültem, hanem a jó játékomnak, de ha ez egy versenyen van, ahol nem látszanak a lapok, akkor ezt csak én tudom :)

A Petitől egyébként nagyon szép volt a KQ-s parti. Én kérdeztem valami ilyesmit tőle, hogy K magasa volt-e, mire mondta, hogy nagyon erős volt :D. Tényleg szépen csinálta, de nem hittem volna, hogy a Sanyi lapját el tudja dobatni, nagyon meglepett (Sanyit párra tettem, és nem gondoltam, hogy dobja).

"Nem sokkal később dupláztam, megérkezett az este első és egyetlen komoly indulólapja két piros J formájában. Talán osztóból kaptam azt hiszem, mindenki dobott előttem, és az emelést egyedül Flóri adta. A 833 flopon passzolt, én nyitottam, ő vissza, én meg nem szórakozok, úgyis kifizet, ment rá az all-in, persze adta, 55-t mutatott, itt még kitartott a 92%-om."

Egyébként ezt ha megértem... Atom feszes vagyok (na jó, az 57-eket meg 35o-kat most felejtsük el, azt ők nem látták), és kifizetnek, amikor lapot kapok... ezt magyarázza nekem meg valaki. És ez mindig így van :) Valahogy rájöttem, hogy egy valamit nagyon tudok, még ha van sok hiányosságom is, és ez betetetni a pénzt a rosszabb lapokkal, kilométeres előnnyel. Nem tudom, hogy csinálom.

Aztán volt egy nagyon rossz limpelésem JTo-val, nem tudom, miért, butaság volt, de hát néha én is csinálhatok hülyeségeket :) Itt megint előjött az, hogy feszes vagyok. Ők nem ugyanazt a műsort nézik?

Még egy szó erről. Én tudom, hogy feszes vagyok, az az alapom, nem is mondom, hogy nem vagyok az. Készpénzes játékban is feszes vagyok, és versenyen is, amikor arra van szükség. De azt nem szeretem, ha a feszességet negatívumként emlegetik, mert szerintem óriási pozitívum. Mondjuk abból nagyon sok előnyt kovácsolok mindig, hogy a feszesség mögött nem tételeznek fel semmiféle mélyebb tudást, és ezt ki lehet nagyon használni. Csak azt azért sajnálom, ha a nézők felé az jön le, hogy nincs mélysége a játékomnak. Az, hogy a többi játékos mit gondol, kevésbé hat meg, mint az, hogy a laikus néző mit gondol :)

Annak megítélését, hogy Majka mennyire tud engem megfejteni, én a nézőkre bíznám :) Szerintem a férfiak nem tudnak női aggyal gondolkodni, de inkább az lenne a baj, ha tudnának :)

"Ekkor tehát lett zsetonom is, és már a vakok is olyanok voltak, hogy érdemes volt játszani. Petivel akadtam össze kétszer, egyszer kis vakból ráemelt a nagy vakomra, megint AT kőrt találtam, kapta a visszaemelést, adta, rossz poziból, ami szerintem egy rossz megadás, azt mondja K8 volt nála. Akkor már inkább a másik esetben kellett volna tartania a visszaemelésemet, de arról majd később. Lehet, hogy ebből a partiból okulva dobott a következőnél, de akkor is fordítva kellett volna :) Szerencsém is volt, jött egy A magas flop egy kőrrel. Passzolt, én toltam az all-int, ami dupla kasszányi volt.

Igazából lehet, hogy ez hiba volt, nem tudom a mai napig sem, majd az okosok elmondják, illetve megkérdezem tőlük :) A gondolatmenet az volt, hogy ad1. bármilyen más lappal is ezt csinálom, hogy flop all-in, mert ha itt nyitok, ő megy all-in. Akkor az erős lappal miért játsszak máshogy? Azért, hogy tényleg ő menjen all-in, én megadom... Tisztában voltam vele, hogy nyerő lapom van, de nem akartam, hogy esetleg lejavuljon. Ad2. azt nem tudtam, hogy abszolút semmi nincs nála (azt hiszem, nem volt, a kőr hetes volt még lent az ászon kívül talán, de a harmadikra nem emléxem). Valószínű, hogy hiba volt all-in menni, nyitni kellett volna, és hagyni, hogy ő menjen all-in, megadni, és reménykedni, hogy kitart. De ha itt mindig rossz lappal all-in megyek és jó lappal csak nyitok, az elég egyértelmű árulkodó jel, nem? Ettől függetlenül utólag azt gondolom, hogy csak nyitni kellett volna, és hagyni őt betolni. Nem volt emlékeim szerint húzó sem lent, tehát attól sem kellett tartanom.

Következő összeakadásunk már magasabb vakoknál volt, ő emelt osztóból, én találtam kis vakon egy K9 treffet, visszaemeltem, és dobta, állítólag KJ volt nála. Szerintem poziból ez abszolút megadható, hiszen óriási előny itt a pozíció. Én biztos nem dobtam volna el :)"

Sajna ezek a partik kimaradtak, pedig elég jók voltak. Gondolom időhiány.

"Ekkor 38 ezer fölötti zsetonnal én álltam a legjobban az asztalnál. Urbán Flóri előtt 28 ezer volt, ez azért fontos, mert az ominózus partiban ő emelt osztóból. Én találtam két piros hatost, és gondolkodtam, hogy mit tegyek. 800 volt a vak, 3000-ig emelt. Van előtte 28k, tehát a 2200 kis jóindulattal set vadászatra is megadja az odds-ot, de nem ez volt a terv. Teljesen hülyeséggel nem emelt volna. Ha már emelt, akkor visszaemelésre nem dobta volna el, ebben utólag is biztos vagyok. Tartom magam annyira jó játékosnak, hogy meg tudom ítélni a flop után, hogy mi a helyes játék, és hogy Flóri ellen még rossz pozícióból is le tudom játszani helyesen a partit. Ugyan Flóri veszélyes játékos, mert nagyon agresszív (ez az erőssége és a gyengéje is egyben), láttam már semmivel flopon és turnon is hívni, ha emelt flop előtt. Ettől függetlenül úgy ítéltem meg, hogy egy olyan játékos ellen, aki nincs tisztában a stack méretekkel és hogy azok hogyan befolyásolják a játékot, emellett inkább megérzésből játszik, mint felkészültségből, van akkora előnyöm, hogy jól jövök ki ebből a partiból, ha csak megadom az emelést, és nem emelek vissza. Szempont volt az is, hogy nem akartam túl nagyra duzzasztani a kasszát egy vélhetőleg 50-50-es helyzetben."

A terv egyébként az volt, hogy ha úgy látom, hogy a flop nem találja el (mint ahogy most is láttam rajta, azért kellet piszkálni), akkor egyszerűen én tolom rá az all-int flopon. Megtettem volna a hatosokkal, ha ez a readem. Ez volt a terv. Megnézni, hogy eltalálja-e, és ha nem, tolni a flopon, és eldobatni a lapját a flopon. (Ha esetleg megadja, akkor itt már a 6 out ellen nagyjából 75-25-t tudok játszani és nem 55-45-t.)

"A flop álomszerűen sikeredett, T86, két treff egy pikk azt hiszem. Úgy éreztem magam, mint aki most nyerte meg a lottót :) Mindezt úgy, hogy már csak négyen vagyunk, és már eleve nálam van a legtöbb zseton. Na, hogy tegyünk be minden pénzt? :) Egy tapasztaltabb játékos ellen nyilván máshogy, de itt úgy éreztem, hogy elég mezei kis csapdát pakolok össze :) Flóri nyitott 5 ezret, rendszeresen túlhívta egyébként a kasszát, általában nagyságrendekkel hívta túl. Kicsit elkeserített, hogy most nem, ez gyengeségre utal sajnos. Ha legalább egy második párja lenne, vagy kb. egy bármilyen párja, biztos legalább 10 ezret nyitott volna.

Na mindegy, akkor is be kell csalni minden pénzt. Visszaemeltem 10 ezerig. Kicsit megijedtem, amikor egy pillanatig úgy tűnt, hogy a dobáson gondolkodik. Abszolút semmit nem talált volna? Na, akkor piszkáljuk meg az egóját, még a végén eldobja a semmijét :) Meg találtam érdeklődni tőle, hogy "ász-bubid van?". Nem gondoltam, hogy erősen túlbecsültem lapjának erejét :))))) Ez az ász-bubi duma elérte a célját, katalizátornak istenes volt, ment is az all-in. Nem tudtam elég gyorsan a zsetonjaim után nyúlni, hogy elfogadjam :)

A9-t mutatott a drillem ellen. Hetessel sora lehetne. Peti mondja, hogy dobott egy hetest. Remek, akkor 92%-om van. Törn 7. A q.........va r......hadt kib.......szott.... gyere tizes, gyere tizes... gyere nyolcas... nem jött :("

Ez van, erre nem tudok mit mondani. Beraktuk a sok pénzt jókor, így jártam. Egyébként 9-10%-a volt Flórinak, nem 14, a Peti által dobott hetes miatt.

Ami az utána lévő "műsorozást" illeti. Nem szoktam partit kihagyni, és most sem akartam. Nem azért mentem félre, mert hogy mekkora bad beatet kaptam, hanem hogy összevakarjam magamat a következő partira. Most az egy dolog, hogy nem sikerült, nem szokott sikerülni, mindig tiltre kerülök, most mondjuk hülyeségeket talán már nem csináltam, de abszolút tilten voltam innentől. 30 másodperc nem elég lehiggadni. Lehet, hogy át fogom gondolni ezt, hogy sosem hagyok ki partit, lehet, hogy jobban járnék, ha pl. egy versenyen, ha nem marad nagyon vészesen kevés előttem, akkor kihagyjak néhány partit. Ez mondjuk szerintem ahhoz túl gyors verseny, tehát itt nem tettem volna valószínűleg. De kb. semmit nem ért a séta meg a Bomba sajnos.

2009. június 1., hétfő

Még nem Pókermilliomos, hanem május

Mivel az internetre csak holnap kerül fel a Pókermilliomos adása, és én még nem láttam a kész műsort, ezért majd holnap tudok csak reagálni a dolgokra. Ami Urbán Flórit illeti, ő hobbijátékos, nem egy pro, tehát nyilván nagyon örül annak, hogy behúzta a maga 10%-át (nem 14%, mert Peti dobott egy hetest, ezek szerint a gép azt nem számolta bele). És pont mivel nem ezzel foglalkozik, nyilván nem tudja türtőztetni az örömét, én ebben nem látok semmi kivetnivalót. Én sem tudom türtőztetni magam, ha valami ilyet behúzok, csak annyi, hogy utána mondom az illetőnek, hogy bocsánat, ne hari, stb., amitől talán egy árnyalattal jobb a dolog, de nem sokkal. Ilyen az ember, ha valami nagy szerencse éri, örül.

Na, de erről bővebben majd holnap. Most valami májusi értékeléssel kéne előállnom. Ez szerencsére nagyon kellemes feladat. A készpénzes játék mérleg 14 ezer dolcsi fölött lett, és nyertem 2 WSOP Main Event csomagot összesen 24 ezer dolcsi értékben. Tegnap húztam be a másodikat. Ezen kívül tegnap behúztam egy Unibet Open London csomagot is, tehát júliusban, a WSOP után megyek arra is (a csomag értéke 4400 euró).

A május tehát igen jól sikerült. Ez volt eddigi legjobb hónapom a 40 ezer dolláros értékkel (amiből az Unibet Open csomag speciel nem váltható készpénzre, és valószínűleg több WSOP eventen is indulok, úgyhogy azokból a csomagokból is elmegy majd versenyre).

Miki azt mondta, hogy írjak majd partikat a tegnapi PokerStars Main Event satellite-ről. Az a baj, hogy ezek a versenyek 7-8 órásak, tehát ugyan emlékszem a fontos partikra, de annyira felpörgök mindig a végére, hogy nehéz ilyenkor már partikat írni. Egyébként azért mondta Miki, mert volt egy parti, ami tetszett neki. Rászoktam néhány fish játékra, elég hasznosak tudnak lenni, bár nyilván komoly ellenfél ellen egyik sem működne, de ezen a szinten még működött mindkettő.

Az egyik: 99 van nálam, emelek UTG+2 vagy 3 magasságából, adja az osztó és a nagy vak. Osztó előtt még van 6k, gondolom olyan 400 lehetett a vak, arra emlékszem, hogy a flop nyitásom 2500 volt, tehát a preflop lehetett 950, ami 400-as vak. Szóval a flop KQ6, remek. Előttem 12,5k kb, nagy vak passzol, előtte van 15k. Nyitok 2,5k-t, hogy osztó érezze, el nem dobom, ha betolja. (Nem biztos, hogy nem dobtam volna, de jobb, ha úgy gondolja, hogy nem dobom, ezért kicsit nagyobb volt a nyitásom a tőlem szokásosnál.) Osztó el is dobta, viszont a nagy vak adja. Hmmm. Törn Q. Ez nem biztos, hogy rossz nekem :) Nagy vak nyit 2k-t. Ez jó kis fish move eleve tőle is, egyértelmű húzólap, de még ha király is, akkor sem tud már nagyon izmozni a dáma párosodásával. Ezért jött jól az a dáma.

Tehát: mivel inkább húzóra teszem, mint királyra, ezért jó lenne egy olcsó mutatás. De a királyt sem tudom kizárni. Itt jött az én fish move-om, minraise :D. Berakok 4k-t, marad előttem 6k. Mit gondolhat emberünk? K-val nyilván adja az all-int úgy is, de lehet, hogy nem meri ő maga betolni. Akkor kapok egy mutatást 4k-ért, és ha nem jön a húzója, akkor jó eséllyel nem fogja ráblöffölni a maradék 6k-t, mert nem gondolhatja reálisan, hogy eldobom a lapomat, ha 6k-t kell adnom egy 30k-s kasszába.

River 9. Bingó :D Hát akkor bemegy a maradék 6k is :) Emberünk adja, mutat JTo, lejött a sora :) Ezek után elkezdett szidni, hogy milyen már, hogy visszaemeltem a törnön. Addig nem jutott el az agya, hogy ha nem jön a 9 a riverre, akkor nyilván passzolok. Írtam is neki, hogy elég jó readem volt :D Nem kedvelt meg ;)

A másik is fish játék volt, és azt sem csinálnám így rendes versenyen. Emeltem középről és kaptam hátulról egy egész jó játékostól egy visszaemelést. Ez bármi lehetett, nem feltétlen pár, nem feltétlen az enyémnél jobb lap. AK volt nálam, normál esetben rátolom, de itt ugye a túlélés a lényeg. Úgyhogy csak adtam. Jött valami értéktelen flop, belenyitottam, dobta :) Persze valamire való játékos erre ráemel, mert elég egyértelmű a dolog, és az is simán lehet, hogy egy rendes versenyen ő is rátolja. De ez itt satellite és itt a túlélés a lényeg. A másik, hogy pont tökéletes visszatoló stackje volt. Lehet, hogy csak túlgondolkodta a dolgot, és rájött, hogy ha AA-KK-val akarnám elérni, hogy betolja, valószínűleg pontosan így csinálnám :)

A múltkori elmélkedésre visszatérve egyébként szerintem többet nyom a latban az, hogy az ellenfelek máshogy játszanak, mint az, hogy én máshogy játszom. Én is máshogy játszom, ez igaz. 99-cel emeltem, rendszeres visszaemelőtől jön az emelés poziból, dobtam - normális versenyen ezt visszatolom. Másik, cut-off all-int tol fél stackemért, miközben továbbjutó helyen állok és már nem kell túl sok kieső, kis vakon AJ-m van, eldobtam. 10 nagy vak körül tolt ránk, sokadszor, normális versenyen ez auto-call. Tehát máshogy játszom. De szerintem abban, hogy sikerül ezeket behúzogatnom, sokkal nagyobb szerepe van annak, hogy a többiek máshogy játszanak. Sokkal többet dobálnak, mint egy rendes versenyen. Erre a következtetésre jutottam tegnap.

A másik, az Unibet Open satellite, azt 18 emberből nyertem. Pontokért neveztem egy 55 eurós freezoutra, azt 12-ből kellett nyerni, onnan jutottam ide, és itt meg 18-ból kellett 2-ben lenni. Igazából itt elég pontosan tudom, hol lett meg. Amikor négyen voltunk, akkor nálam volt a legkevesebb zseton, és elkezdtem tolni mint az állat. Vagy 8 körből 6-ban all-in voltam, abból 4 open push, 2 repush (addigra már volt annyi zsetonom). Mire fölébredtek, a 2. helyen álltam :) Mert ugye a 4. és a 3. között semmi különbség nem volt, ugyanúgy nem kap semmit egyik sem. Vesztenivalóm nem volt, a vakok meg már elég szép nagyok voltak ahhoz, hogy pár rablással továbbjutó helyen lehessen lenni. Onnan már kivégeztük a két ss-t, egy ponton még CL is voltam, de elég nagy volt a különbség kettőnk és a másik kettő között, nálunk 30k, náluk 10k és 6k. A vak azt hiszem 1k volt ekkor. Hát így alakult a május. Remélem, még sok ilyen hónapom lesz :) Pl. júliusban meg kéne nyerni az Unibet Opent, de azt sem bánom, ha valami WSOP versenyt húzok be :)

Ja, szerintetek jön az ászom? :)))))