2008. október 27., hétfő

7. hely, csalódás, elbaltáztam...

7. helyen végeztem, eléggé el vagyok kenődve. Az utolsó partiig elégedett voltam a játékommal, szerintem egészen jól ment. Azt viszont nagyon csúnyán elbaltáztam. Illetve egy fontos dolgot nem tettem a végén, amit már annyiszor megtanultam pedig, hogy végig kell gondolni, még akkor is, ha aztán ugyanezt a döntést hozom esetleg. Mindegy, most nagyon csalódott vagyok, majd írok részletesen később. Egyébként itt is megcsinálták azt, amin Iteo kiakadt, hogy 10 hely fizetett, és amikor 11-en voltunk, akkor megkérdezték, hogy kidobjunk-e a 11. helyezettnek. 3-an nem mentünk bele, erre az lett, hogy akkor a többiek adják össze, szóval akik játszani akartak a buborék miatt, azok megszívták, mert így sem lett buborék. Végül Zsolt lett a 11., tehát ő nyert a bulin. Most elmegyek zuhanyni, ha olyan hangulatban leszek utána, akkor írok. Egyvalami vígasztal: legalább nem az EPT-n tanultam meg ezt a leckét - már sokadszorra.

Nincsenek megjegyzések: