2009. április 28., kedd

Irány Torontó

Sajnos az utolsó versenyen elég gyengén játszottam, így meg kell elégednem 1 helyezéssel 15 versenyből, ami nem tölt el nagy büszkeséggel. Hogy őszinte legyek, többet vártam, tehát nem vagyok elégedett, de csalódott sem, mert azért egy FT-n ott voltam, és gyakorlatilag 0-ban zártam a kis kalandot. Valószínűleg nyáron még fogok játszani több ilyen versenyt, de inkább az $560-asakat, mert sokat számít, hogy nem 12000, hanem 15000 indulózsetont adnak.
Amióta vége a versenyeknek, toltam némi élő kp-t, először csak $1/$2-n, hogy visszaszokjak az élőbe, aztán az utóbbi 5-6 napban már átültem a $2/$5-ös asztalhoz, szerintem ez jelenleg az én szintem. Volt egy nagyon jó napom, akkor 1400-t nyertem, a többin vagy kicsit vesztettem ($100 magasságában), vagy 400 magasságában nyertem. Szóval a készpénzes játék sikeresebbnek bizonyult, mint a versenyek, pedig kevesebbet játszottam sokkal. De hát mégis csak ezt tudom jobban, ez nem meglepetés. Lehet, hogy érdemesebb lenne inkább erre koncentrálni, majd meglátom. Az biztos, hogy a nyáron játszom majd több kp játékot, az biztos, hogy jobban megéri.
Igazából a neten toltam volna, csak itteni kora délután-késő délután- kora este nincsen már játék sehol, ahol szeretek játszani, mert az európaiak alszanak. Ahol meg van játék, ott nem szeretem tolni, ezért fanyalodtam rá az élőre.
Elkezdtem játszani a WSOP satokat, nyertem három 650-es jegyet eddig, majd minden vasárnap fogom azt tolni a PokerStarson szerintem. Az mondjuk meglepett, hogy csak 3000 zsetonnal indul, 5000-re számítottam ennyi pénzért. Elég rossz ez így, hogy a satellite maga a Full Tilt Pokeren sokkal jobb struktúrájú, viszont a satellite-je a satellite-nek játszhatatlan. A PokerStarson viszont jó a satellite satellite-je, viszont maga a nagy satellite sokkal rosszabb. Na mindegy :)
Szóval most Torontó, marad az online póker, aztán majd a WSOP-ra visszajövünk június-júliusban. Eredetileg úgy terveztünk, hogy maradunk, de azért 4 hónap itt túl hosszú. De legalább tudok majd a neten játszani rendesen újra :)

2009. április 21., kedd

Már majdnem elfelejtettem milyen az a 4%

Ugye az elmúlt hónapban elég sok volt a bad beat. Meg ennek a hónapnak az első felében is, főleg készpénzes játékban. Na, már majdnem kezdtem elfelejteni, milyen is az, mert a versenyeken nem nagyon volt ilyen durva dolog eddig. Eddig...

Meg kell mondjam, hogy ma játszottam szerintem a legjobban az összes verseny közül. Igazán éreztem a dolgot, jöttek is a flopok, határeset helyzetekben lejátszottam az asztalt. Egy parti volt csak, ahol nem a legoptimálisabban játszottam, a többinél kő kövön nem maradt :D.

Vicces volt, mert az első és a második asztalomnál is volt egy ürge, aki direkt azért jött csak be a partiba, hogy kijátsszon. Egyiknek sem sikerült. Mindenkit kijátszottam, nagyon éreztem a dolgot. Vannak napok, amikor egyszerűen érzi az ember a ritmust. Ez ilyen volt. Nagy lapom nem volt, mármint indulólapok, de többé-kevésbé eltalálgattak a flopok.

Vicces, volt egy srác, a KK-s (majd mesélem), 4 partiból 4x mostam le :D Mindezt rossz poziból, pont előtte ültem. És halálos meggyőződése volt, hogy ő a zseni és én milyen rosszul játszottam :) Másik 2-3 ember is minden partiban lemosta, azokat is jól kielemezte, hogy milyen rosszul játszottak és hogy ő miért zseniális :D

És persze ekkor jött az első csúnya mese. Ezt a srácot (hívjuk csak KK-snak) sikerült all-in tennem egy 236 (flop) T (turn) boardon. Törnön mentünk all-in, nálam 66. Mutat KK. River K. 4% :( Rögtön el is kezdte magyarázni, hogy megérdemlem, mert hogy én 2 outra mentem be eleve. Mindezt 50/100-as vaknál az akkor már 18 ezres stackemből, 350-ért... Elég xar imlied odds-ot adott, ha kifizet all-inben. Na mindegy. Nem mondtam semmit, gratuláltam neki.

Visszaestem 3k-ra, majd visszajöttem elég szép játékkal 24k-ig. Nagyon ment. Csak az első duplázást kellett behúzni (12 out flopon), és onnan már mindig elég nagy előnnyel raktam be a zsetonjaimat, soxor csak a riveren, amikor már tudtam, hogy jó vagyok. Vagy lenyúltam, ha nem volt semmim. Az asztal nagyon jól játszható volt, nyitott könyv volt mindenki. Iszonyúan élveztem.

Tehát 24k-ig mentem fel, vak 600, és átültettek egy új asztalhoz. Kicsit vártam, figyeltem, ez is könnyű asztal volt. Itt jött a második szívás. Emelek 1600-ig elölről 88-cal. Öreg tata, akit már korábbról ismertem és tudtam, hogy hogyan játszik, jön hátulról, kizárólag azért, hogy majd kiemel. Előre lehetett tudni, hogy mi van. Mondom, játszottam már vele. Annyi a játékterve, hogy all-ineket tologat outokkal vagy anélkül, mondván hogy mindenki félti a pénzét és majd eldobják. Ennyi. Semmi read vagy bármi, csak megy mint a tank előre a baromsággal. Aztán ha tényleg dobálnak, akkor menetel.

Na, kaptam egy 9 magas flopot. Tudtam, hogy valami fish lappal van ott, és hogy ez nem találta el. Contbeteltem 2200-ig, és biztos voltam benne, hogy rámtolja a többi zsetonját, ezért jött. Kapott egy instacallt, mondja jó megadás - mondom tudom. Mutat KTo, turn K. Remek. Ez egy ilyen nap volt.

Holnap lesz az utolsó verseny. Ha így játszom, és mondjuk nem jönnek a 4%-ok, akkor még nyerhetek is... Egyébként ha azt a 4% ellen megnyerem, akkor már az öreg tőlem mákolhatott volna, mert bőven belefért volna. Tehát ha az ilyen 92-98%-aimat tudnám hozni, az már elég is lenne tán...

2009. április 15., szerda

Háromésfeledik hely :)

Gyakorlatilag 5. lettem, de az volt, hogy 6 főnél osztoztunk zsetonszám alapján. Úgy voltam vele, hogy a 6. hely kapott volna 3200-t, az ötödik 3800-t, és ötödik helyen álltam, ráadásul simán kieshettem volna hatodiknak, a vakok 30k/15k, 5k ante és volt előttem 215k. Szóval nem nézett ki rózsásan a szitu.


Idáig úgy lavíroztam el, hogy nem volt terités egyszer sem. Először lementem 130k-ig, ami akkor még egy kör ante és vak. Utána toltam 3 all-int, amivel megdupláztam a zsetonjaimat mutatás nélkül. Aztán még kaptam egy AA-t is, amivel egy emelésre visszaemeltem (akkorra már valami 270-nel ültem ott és a CL emelt 55-ig 20k vaknál). Nem akartam szórakozni és csak megadni, mert any2 lehetett nála, nem akartam kiejtetni magam valami idióta flopon ilyen K2 ellen.


Lehet, hogy hülyeség. Ti mit csináltatok volna? Tehát a szitu. Felmentem 270k-ig. CL mindenkire emelget és 100-150k-kat be is callol KJ, 77 és társai lapokkal. Szerintem a 220k-t nem biztos, hogy kapásból megadja minden emelőlappal, mert eddigre lefogyott olyan 600k környékére a coin flipek elvesztésével és a kis zsetonosok felduplázásával. Szóval mit csináltok? Most UTG-ből emelt, ami semmit nem jelent. Hatan vagy heten vagyunk, én dealerben találom az AA-t. Rátoljátok? Csak megadjátok és vagy lemákol a flopon vagy nem? Nyilván flopon bármilyen párral lecallol, de lehet, hogy preflop lecallolna olyannal, amivel nem talál a flopon párt.


Na mindegy, eldobta az emelésre. Tekintve, hogy mindig AA-val esek ki a nagy versenyekről, ez nem biztos, hogy baj.


Szóval az osztozásnál úgy voltam vele, hogy ha kapok 6k körül, akkor belemegyek, vagyis akkor az fedezi az összes buyinem és a többi versenyen gyakorlatilag freerollozok. Tehát még van 6 verseny, amire megnyertem most a buy-int, ha még egyszer oda tudnék érni a végére, az lenne az igazi. Az összesen 15 verseny, sajna csak a 9-diknél sikerült az első FT-re odaérni. Ezek ilyen 225-300 fős versenyek.


Innentől én nem tekintem kudarcnak az egész próbálkozást. A lényeg nem feltétlenül a nyereség volt, nem hiszem, hogy hosszútávon meg lehet élni úgy versenypókerből, hogy az ember maga fizeti a nevezéseket. Inkább az volt a lényeg, hogy sok-sok tapasztalatot szerezzek, lehetőleg olcsón (300-500 dolcsi) és esetleg még nyereséges is legyen. De a 0-val már nem vagyok elégedetlen. Elégedett akkor leszek, ha még egyszer odaérek, de lehet, hogy attól függetlenül megpróbálom júniusban is. Meglátjuk. Ha ennyi tapasztalatot szerezhetek ingyen, az már nem rossz. Az FT tapasztalatot is jó lenne gyarapítani.


Ja, egyébként azért írtam háromésfelediket, mert a harmadik 7k lett volna, a nagyedik 5k körül, én meg kaptam 5,8k-t. Tehát jobb mint negyedik helyet. Erre ilyen zsetonnal meg az én coin flip nyerő képességeimmel nem sok esélyem lett volna, hogy top 3-ba érjek. Persze nyilván izgi lett volna kijátszani, de anyagilag biztos, hogy így jártam jobban. Ez a deal nekem +EV volt :) Na, megyek játszani, lesz ma is verseny :)

Drukkoljatok - az első FT

Ez egy rövid bejegyzés lesz, mert mindjárt indulnom kell, 45 perc múlva kezdődik az FT. Na, kezdjük ott, hogy elég csalódott voltam, amikor 8 versenyből még csak a közelébe sem jutottam a fizetős helyeknek sem, a legjobb helyezésem egy 45 körüli volt, amikor 27 fizetett, amiben az volt a rossz, hogy nagyon beteg voltam az egész verseny alatt.
Na de vissza a mostanihoz. Kicsit másképp játszom az utóbbi 1-2 versenyen, mert a gyengébb ellenfelek miatt sokkal kevésbé lehet kicsiket emelgetni és small ballozni. Tehát nagyobb emelések és határesetek value betelése a kifizetődő. Az előző 3 versenyen gyakorlatilag úgy estem ki, hogy túlhúztak, mert a flösshúzó meg a sorhúzó az aztán az isten, és all-inre sem dobják el, mindegy, hogy a kassza ötszörösét kell fizetni.
Kétszer all-in kerültem settel flösshúzó ellen, jött, egyszer settel lyuksor ellen mentem, törnön már nyitott sora lett, ami dobhatatlan, ha lent van két flösshúzó, akkor is... no comment. Az is jött persze.
Igazából a mostani versenyen semmi extra nem történt azon kívül, hogy nem javulták le a setjeimet, és nem buktam el minden pénzfeldobást. Ez utóbbi elég fontos volt, sőt, még egy mákom is volt, amikor egy AT vs AJ-t feleztünk az A8555 boardon (pre-flop all-in).
Ez azért eléggé megerősített abban, hogy alapvetően nem csinálom rosszul a dolgot, és az, hogy csak 9. nekifutásra jött össze az FT jelentős részben annak köszönhető, hogy nem nekem esett a kártya. Talán 2 verseny volt, ahol magamat okolhatom, a többinél nagy esélyesként raktam be a pénzt.
Most az első coinflipet buktam, de aztán hármat sorban behúztam: egy 77 vs AJ-t, aztán jött az ominózus 70-30 az AT vs AJ-vel, ahol mákoltam, majd egy másik flip KT vs A8, amit szintén behúztam, flopon már ott volt a QJ és river 9. Kb. ennyin múlik.
Az FT is azon fog múlni, hogy tudok-e duplázni. Muszáj, mert nem állok jól, 9-ből a 6-7. helyen talán. Ha felduplázok, akkor lehet szó top3-ról. Az a baj, hogy az egész verseny alatt egy AA-m volt, az is UTG-ben, mindenki dobott (nem is bánom), de nem láttam KK-t, QQ-t vagy JJ-t, egy TT-t láttam, egész a vége felé, szerencsére ott is dobtak.
Na, lassan megye, majd írok részletesebben, drukkoljatok!

2009. április 8., szerda

Versenyek

Az utóbbi 2 versenyre a totális laphalottság volt a jellemző, ami érdekes, hogy a 3. versenyen jutottam a legtovább, 45 körül estem ki, pedig egy JJ-t láttam a 8 óra játék alatt. 99-ből viszont volt vagy 5... Egyikkel dupláztam, 55 bírta callolni, egy másikkal is tolni kellett volna, de nem mertem az UTG emelőre. Hiba volt, 66 volt nála.

Egyébként pont egy ilyen mutatvánnyal estem ki, amikkel addig életben tartottam magam, stop and go-t játszottam KTo-val A magas flopon, nem jött be, az emelőnél AQ volt (hátulról emelő). Igazából mindegy, mert ha nem ezzel esek ki, akkor elfogyok. Éppen hogy resteal stackem volt, úgyhogy ezeket játszottam, de hát ennyire lap nélkül ennyit lehetett csinálni.

Aztán a mai még rosszabb volt, megint ha emelek, van 3-4 megadó, flop sosem volt még a közelében sem a lapomnak, párt meg nem kaptam egyáltalán, így csak 3 órát húztam a 8 helyett.

Jellemző, hogy leültem utána a hétvégén kicsit Unibetezni, ott meg jött a 4%... turn all-in AA vs KK (tökéletes read, Elliott itt állt mögöttem, mondom nagyon remélem, hogy igazam van és KK van nála, mert Q meg J lent van, az volt, de elég biztos voltam benne), river K. Hát így megy ez mostanában. Nem is nagyon szabadna kp-t játszanom, annyira levernek mindig. Ma mivel hamar kiestem, beültem kicsit bohóckodni 1/2-re élőben, AA, head-up, JQo sikeresen riverelte. Mert ugye a J magas boardon már nyilván nem dobja el, ha bejött vele, sem a flopon, sem a törnön... riverre meg esik. Ok, nem 4%, hanem most 10%. Már meg sem lep, hogy nem tudom hozni a 90%-os partit... Na mindegy. Majd csak lesz ez máshogy is.

2009. április 4., szombat

Venetian 2. verseny - inkább hagyjuk

Az egész versenyre jellemző volt az utolsó parti. All-in cutoffból J7o, nagy vaknak kötelező megadás még 2,2 vak (majd elmondom, hogy maradt ennyim), mutat 73, flop 233, hát, ennyi.


Olyan 150 körülig jutottam, most 300-an voltunk. Első hely 30k. Úgy kerültem ilyen helyzetbe, hogy már eleve short voltam, amikor elölről toltam 88-cal, TT adta, de neki még kevesebb zsetonja volt, maradt 6000-em, vak 800, átmegy rajtam a nagy vak, kis vak, mind multiway, emeléssel, jobban járok, ha utána bármilyen 2 lappal all-in megyek majd a következő partikban. Éppen osztó lennék, elültetnek, nagy vak vagyok rögtön, majd kis vak, hát ennyi zsetonom maradt, addigra már 1k a vak, esélyem sincs.


Egyébként végig nem ment jól, folyamatosan ültetgettek, az öt óra alatt 4 asztalom volt, ezt nagyon utálom. Egy JJ vs AK-ban buktam el zsetonjaim harmadát, ott ő volt ss, persze jött az A. Buktam ezt a coin flipet, nyertem egy AK vs JQ-t és buktam ugye a 70%-os dominált lapot a végén. Volt három AA-m, ebből kétszer vakokat vittem, a harmadikat leverte egy K9s, szép...


A második asztalomnál voltam a legtovább, na azt nem bántam, hogy onnan elültettek, mert két ilyen iszonyat laza, de nem rossz játékos ült ott, ld. limp K9s utg-ből, emelést simán adja... és persze riverre leesik a második K. Mázlim volt, hogy ijesztő volt a flop, mert úgysem ment volna sehova már a top párjával, de így poziból el tudtam passzolgatni, és még így buktam vele a legkevesebbet (flop KQT, szép... kb. minden ver, ami bejöhetett..., river K).


Összefoglalva, nem az én versenyem volt. Tudtam kicsit gyakorolni az ss játékot, mert gyakorlatilag 3 óra után folyamatosan az voltam, tologattam, sqeeze-elgettem, egész büszke voltam magamra :) Az elég nehéz, hogy az asztalok tényleg tele vannak fishekkel, volt egy csávó, gyakorlatilag any2-val jött, elölről T7s és társai. (ő nem a 2 jó laza közül volt, de ugyanaz az asztal). Egy olyanra toltam rá, hogy van vagy 5 limp, akkor még volt 12-14 nagy vakom, el bírták dobni. Még a mögöttem ülő igen nagy halacska is dobott valami közepes párt, gondolom ilyen 99 lehetett kb., de nem kizárt, hogy TT. Majdnem megadta. Nagyon erősen gondolkodott. Nálam K3 volt, nem is értem, hogy tudta eldobni. Egy korábbi partija: utg limp A9s, jön egy emelés, nyilván nem dobja el, flopolta is a két párját... nincs annál szebb, A9, oop játszani...


Volt még egy csávó annál az asztalnál, az meg azt hitte, hogy a WSOP-n van, aztán végigblöffölt minden utcát többször, csak hát halacskák ellen ez elég nagy hiba... egyébként nagyon jól csinálta, nagyon hihetően, csak hát rossz ellenfelek ellen. Én is próbálkoztam két river nyitással, mindkétszer a nutsba futottam, úgyhogy ahhoz nem kellett halacskának lenniük, hogy azt beszívjam. (K8o-val jött a srác elölről... erre azért nem számítottam)


Egyébként jegyzetelek az emberkékről, vasárnap szünetem lesz, majd beírom a gépbe. Még Johannes Strassmanntól láttam az EPT-n, rólam jegyzetelgetett, és nagyon megtetszett az ötlet. Ennek itt azért van értelme, mert ugyanazok játszanak sokszor. Én meg aznap minden partira emlékszem, de másnap már arra sem, hogy kivel ültem együtt. Ma már hasznát is vettem egy jegyzetnek. Leültem az utolsó előtti asztalomhoz, és rémlett, hogy a fickóval tegnap játszottam. Utg emel, csávókám all-in olyan 15-20 nagy vakkal. Utg nagyon sokáig gondolkodik (az sem volt egy dobálós fajta), majd arra jut, hogy ha ő utg-ből emelt, a másik rátolta, akkor csak van már valamije. Nekem meg fel volt írva, hogy a fickó JQo-val csinálta ezt tegnap, korai emelőre all-in ment ugyanígy, szóval nekem kb. ez autocall lett volna. Össze is nevettünk utána, szerintem lehet, hogy látta, hogy megnéztem róla a jegyzetemet, és nem kizárt, hogy emlékezett, hogy láttam a tegnapi kisését (ezzel esett ki). Aztán lehet, hogy nem, az még jobb, mert akkor ellenem is eljátssza, és kap egy autocallt.


Holnap 550 dolcsis verseny van, azt jó lenne behúzni, sokan is lesznek, mert hétvége... Remélem a balszerencsémet ma ellőttem.

2009. április 3., péntek

Venetian Deep Stack - 1. verseny, jó és rossz

A márciusom elég siralmas lett, mindennel együtt valamivel 3k fölött - mondhatnánk, hogy legalább nem negatív, de ez elég sovány vigasz. Na mindegy, ez egyelőre félretéve, mert nagyobb izgalmak vannak, úgymint elkezdődtek a versenyek.

Igazából a mai eredménynek örülnöm kellene - hiszen ez az egyik célom a mostani versenysorozattal, hogy tapasztalatot szerezzek, és ne nagy versenyen kövessem ezeket a hibákat. 55 körül estem ki 270-ből, ami nem lenne rossz, ha nem egy nagyon buta döntéssel estem volna ki 2k vaknál 90k zsetonnal. 2. helyen álltam az asztalnál, megint csak egyvalaki tudott kiejteni, nyilván azzal akaszkodok össze.

Addig nagyon jól játszottam, bár nagyokat nem kellett dobnom, nem volt olyan szitu. Ez lett volna az, de rosszul ítéltem meg a helyzetet. Egészen addig a pontig a mákfaktorom is rendben volt, ugyan nem volt nagy mákolás, de egy AQ vs TT-t behúztam, jött a Q, és senki nem mákolt ki a többi partiban. Egytől eltekintve talán, ott jól álltam eléggé, amikor AQ-val emeltem elölről, A8 megadja, flop A9T, nyilván nem engedi el, nála volt még 9700, kasszában több mint 20k, törn 8, behívtam az allinjét, hát nem jött be... De ez azért annyira nem vészes, maradt olyan 20-25k-m 1200-as és utána 1600-as vakoknál. Ekkor dupláztam az AQ-val, majd jókor kaptam KK-t.

A lapjaimmal sem volt baj, a játékom is nagyon ott volt. Na, a buta parti. Egyékbént 27 hely fizetett, de ugye nem az a fontos. Osztóig mindenki dob, én vagyok osztóban, 99-t találok, 2k a vak, és csak nagy vak van, egy idegesítő angol fazon, aki kb. 5x reraiselt az elmúlt 2 órában, és úgy általában is szeretett röhögni az embereken, semmi tisztelet nem volt benne a játékosok iránt. Nagy hangú, tipikusan utálatos angol. Nade. Emelek 5500-ig, van előttem 90k, és azt mondja allin.

Normális esetben ez sima dobás. Nem rakok be rá 90k-t. Abban biztos voltam, hogy nincs nálam nagyobb párja. Pénzfeldobást ennyiért nem akarok játszani. De mi van, ha kisebb párja van? Simán benne van a range-ében. Ha kisebb párja van, akkor 80%-os favoritként rakhatom be a pénzem, és 180k-val folytathatom a versenyt, ha nem mákol ki, ami gyakorlatilag akkor FT-t jelent. Az Unibet Openen beszéltük a Tóth Ricsivel, hogy több kockázatot kellene vállalnom. Igen ám, de az korábbi szakaszra vonatkozott, és nem ilyen jó zsetonmennyiségre, hanem ilyen 20-25 nagy vaknyira. Mindegy.

Tehát a kérdés: kisebb párja van, vagy coin flip? Ha kiderülne, hogy kis pár, megadom, ha coin flip, eldobom. Elkezdtem vele cseverészni. Látszott rajta, hogy nagyon nem akar megadást. Hosszú percekig gondolkodtam - nyilván. Faggattam. Arra jutottam, hogy jó eséllyel 55-88 van nála. Call.

Volt egyébként a döntésemben még egy faktor. Hogy ha hagyom, hogy állandóan visszaemelgessen, akkor gyakorlatilag a small ballomat kinyírja. És az viszont később úgyis sok zsetonba került volna, mert előbb-utóbb meg kell adjam. Akkor meg már inkább előbb. A fickónak nem volt fogalma stack méretekről, az már addigra kiderült, tehát kb. ezt ismerte, hogy allin, aztán kész.

AK-t mutatott, flop AKK, no out. Kiestem. Faxság volt? Valószínű igen. El lehetett volna dobni? Simán. El kellett volna dobni? Nagyon valószínű. Nagyon gyenge asztal volt, egy jó játékossal, aki előttem ült közvetlenül. Igaz, ha behúzom, biztos az FT. De lehetett volna sokkal kevesebb kockázattal is. Ugyanakkor az motoszkál bennem, hogy ha azt gondolom, mert minden arra utal, hogy 2 outja van, akkor ne adjam meg? Nem tudom. Ok, rossz volt a read, nem 2 outja volt, hanem 6, nem mindegy. De elég erősen azt gondoltam, hogy 2 van. Azért ha valaki tud okosat mondani, szívesen hallgatom.

Az a baj, hogy az embernek kevés ennyire jó lehetősége adódik, mint a mai verseny. Kaptam a lapokat folyamatosan, mindig jókor, még egy coin flipet is behúztam :)))) - ritka esemény :D. Jól is játszottam, összeszedett voltam, jól álltam, ezzel a zsetonmennyiséggel a buborékban annyi az asztalnak, esélyük nem lett volna, csak még messze volt azért a bubi. Nyemtom. Nagyon nagy barom vagyok?