2008. március 2., vasárnap

Újra póker

Visszamerészkedtem pénteken a Cardozára. Persze megint jól felhúztam magam a sok barmon :). De legalább nem zártam minuszban, +300 lett. Csak $2/$4-en játszottam, illetve kis $3/$6, amikor ott voltak inkább asztalok, de feljebb nem mentem. Sajnos még mindig sokkal többször jött le a lapjuk, mint kellett volna, és ezt kicsit nehezen viselem.

Közben Flópó nagyon szépen halad az ülés projekttel :). Most, hogy már a kézjelet is tudom :))) (Köszi, Csill.) Ha hús is van a képletben, akkor érdekes módon azonnal megy a leülés, szó nélkül is :D. Vettem 2 fajta jutalomfalatkát kipróbálni, hogy melyik válik be. Ell mondta, hogy csak a kekszeset vegyük, mert az milyen jó a fogainak, majd azt fogja rágicsálni. Na de mondom mi van, ha nem szereti? Úgyhogy vettünk kekszeset meg húsosat is, megnézni, melyik kell a blökinek. Na szerintetek? :DDD Nyilván a húsos. Még jó, hogy nem csak egyfajtát vettem. Hogy tanítom a kutyát, ha nem szereti a jutalomfalatot? Finnyás egy elkényeztetett dög azért :D.

Elkezdődtek a WSOP satok. Mint megtudtam, a PS-en nyert EPT satomból lett W$-okat nem lehet ám akár mire használni, nem lehet például rendes versenyre használni, így a Sunday Million terv ugrott. Csak élő verseny selejtezőjére lehet használni. Ilyen pl a WSOP sat :))). Úgyhogy jövő hét végén satozok egyet, hátha megnyerem ;)

Közben elindultak mindenféle nagyon klassz versenyeink, a NoIQ-n, a Titan Pokeren, a Pacific Pokeren, folytatódik a Cake Pokeres is. Hajrá skacok!

Nincsenek megjegyzések: