2009. január 2., péntek

Tervek 2009-re

Na, nem lett belőle holnap, mert éppen nagyon ráérek :)

Először is a pókeres tervek. Ami az online készpénzes játékot illeti, jó lenne felmenni $5/$10 az év során, és ott stabilan nyerni. Ennyivel elégedett lennék, és talán nem is akarok feljebb menni később sem. Legalábbis jelen pillanatban ezt gondolom. Ez a legnagyobb szint sok teremben, bár például az Everesten sokszor van magasabb téten is tíz fős asztal. De szerintem a NL1000 elég lesz, ott kellene stabilan nyerni, és minden happy. Meg egy-két jó promóciót még megcsípni ráadásnak, ez végülis teljesen elérhető terv, és belátható távolságban van.

Élőben nem tervezek készpénzes játékot játszani egyáltalán, egy-egy kivételes alkalomtól eltekintve. Online versenyek ügyében, ahogy mondtam, egyelőre megpróbálok az $55-ös versenyeknél maradni, és nem menni nagyobb tétre, amíg úgy nem érzem, hogy ott is verném a mezőnyt. Akkor sem esek kétségbe, ha egész évben nem megyek feljebb, mert ezen a téten is lehet nagyon szépen nyerni. Nyilván játszom egy-egy nagyobb versenyt online is, ha sikerül rá selejtezőn megnyerni a nevezést, de kb. ennyi. Aztán ha esetleg valamilyen oknál fogva nagyon jól megy, akkor lehet, hogy játszom többet vagy magasabb téten, de igazából a készpénzes játék sokkal jobban megéri. Egy ilyen $55-ös verseny fizet mondjuk győzelem esetén 15-20 ezer dollárt, míg egy stabil NL1000-es készpénzes játékos ezt simán hozza havonta. Márpedig 2-3000 főből az ember nem nyer versenyt havonta.

Az élő versenyek az igazi nagy terv 2009-ben. Abban szeretnék sokkal jobbá válni, sokat fejlődni és gyakorolni, és akár az első eredmények is beeshetnének most már. Most éppen az LAPT selejtezőre jutottam be, az 530 dolcsisra (109 dolcsis satról igazság szerint 800-as továbbjutást nyertem, de csak 530 kell az LAPT-hez, majd a többiből játszom további satokat). Nyertem 20 dolcsiból egy jegyet a 320 dolcsis Betsson estorili verseny satjára is, plusz ott ugye van a promónk is, amiből még jöhetnek mindenféle satellite jegyek és egyéb lehetőségek. Nem lenne rossz ezeket megcsípni.

A nagy terv, hogy végig akarom játszani Vegasban a Deep Stack sorozatot áprilisban. Eredetileg februárban akartam, de nem volt jó az időzítés, ezért április lesz belőle. Ez 20-25 verseny, 300-500 dolcsis nevezési díjakkal. Ennek sok hatalmas előnye van: ad1 relatív kisebb nevezési díjért komoly versenyekhez hasonló struktúrát játszhatok; ad2 a mezőny erősen verhető, tehát úgy érzem, hogy nagyon komoly előnyöm van; ad3 relatív olcsón nagyon sok gyakorlási lehetőséget nyújt élő versenyekre; ad4 jegyzi a Hendon Mob adatbázisa, tehát ha valamit el találok érni, akkor az később jól jöhet pl. szponzorszerződés szóbakerülése esetén. Próbáltam rá találni olyat, aki esetleg stake-elne (7-8000 dollárról beszélünk), mert élő verseny bankrollom nincsen, de ha nem lesz olyan, akkor is megcsinálom a magam készpénzes bankrolljából. Nem hiszem, hogy buknék rajta, sőt, szinte tuti, hogy nem, maximum a kockázatot csökkentené, ha nem abból fedezném.

Utána szeretnék minél több közepes versenyt játszani, 1000-3000 dolláros nevezési díjúakat élőben, természetesen selejtezőről kijutva. Szerintem eddigre már kell, hogy legyen akkora tapasztalatom és tudásom, hogy valami eredmény is beessen - remélem. Ez lenne a fő cél 2009-re. Mindössze két drágább versenyt tervezek, a WSOP Main Eventet és a budapesti EPT-t. A többi EPT, WPT és hasonló nagyságrendű versenyek egyelőre még túl drágák számomra, ha saját bankrollból kell fedezni. A két nagy versenyre is selejtezőn szeretnék kijutni.

TheFlop és egyéb pókeres tanítások, oldalak, stb. Egyrészt a technikai háttér teljesen el fog készülni az év folyamán, ami azt jelenti majd, hogy olyan lehetőségeink lesznek, amilyenek másoknak nem. Ez a növekvő játékosbázis és a több komolyabb játékos miatt fontos. Azt remélem, hogy az oldal, a tanoda és minden mellékes dolgai háromszoros növekedést tudnak produkálni legalább. Ez nagyon merész álom, tudom, de szerintem megvalósítható.

Magánélet és szabadidő. Remélem, hogy egyre több időm lesz normális életet élni. Úgy értem, hogy ha "csak" napi 8 órát ülnék a gép előtt, és ebbe a póker is beleférne, az lenne az igazán ideális, bár szerintem ez nem megvalósítható. Reálisabb, ha olyan 6 óra munka és 4 óra pókerezés a terv, ez talán elérhető, ez napi 10 óra. Akkor még mindig maradna egy kis szabadidőm, több, mint most.

Ebben a kis szabadidőben jó lenne végre újra díjugratni, azt nagyon imádom. Valószínűleg kikötözünk a városból, valahova a külvárosi részre, ott erre több lehetőség lesz. A lovasíjászatot is jó lenne minél többet gyakorolni, mert jó buli. Aztán ha Flopónak jól megy az agility, akkor még akár versenyre is szívesen járnék vele, szerintem nagyon nagy tehetsége van hozzá, világverő kutyus lenne :). A hat alapvető vezényszóból ötöt tud, egyet nem tudom, hogy kell megtanítani :D (ez az egy az áll - tudja a fekszik, ül, lábhoz, marad, hozzám vezényszavakat, persze angolul, és már póráz nélkül mindezt). Elvileg 6-án indul egy kezdő agility tanfolyam, arra elmegyünk, remélem, hogy beveszik, mert elvileg kéne mind a 6 alap vezényszót tudni.

Egyelőre maradunk Kanadában erre az évre, ez biztos. Ingatlant nem veszünk, mert továbbra is zuhannak az árak. Meg kell várni a legalját, amit persze mondani könnyű, kiszúrni nem olyan könnyű. Tervben van a család bővítése is a közeljövőben, hogy erre pontosan mikor kerül sor, azt még nem lehet tudni, de valamikor igen :)

Hát, nagy vonalakban ezek lennének a tervek 2009-re. Meglátjuk, mi lesz belőle :)

4 megjegyzés:

PeT írta...

Egy kalappal a tervekhez! ;)

Viktoria írta...

Köcke :)

Amanoba írta...

Hajrá mindehhez... és figyeltünk a részletekre a végén is :-)))

zsolt írta...

Sok sikert, versenyeken tényleg kijöhetne a lépés. Kp-n is jó lesz a stabil eredmény, remélem, minél hamarabb beérlek 5/10-en. :)