2008. szeptember 8., hétfő

WCOOP event 6.

Ez egy 530 dolcsis verseny volt, amelyre remekül tudtam nevezni a meglévő W$-jaimmal. Ezzel nem is lett volna baj, de ami a versenyen történt az sajnos nagyon durva volt :(. Elég jól álltam, 7 ezer fölötti nevező volt, és amikor 4 ezer körül voltunk, akkor top 150-ben voltam 40 ezer zsetonnal. Ekkor jött a következő parti: elölről emelek 77-tel, flop K67, két szín. Az egy megadó, aki a vakról jött passzol, én nyitok, emel, visszaemelek, all-in kerülünk, mutat 66-t, river 6. Tehát ahelyett, hogy a top 20-ban találnám magamat, marad 20 ezrem. Ez még mindig átlag fölötti, de hát azért mégsem olyan domináns. Végig nincs semmi lapom, vagyunk még 2500-an kb., 1080 hely fizet, már jó sok idő eltelt, próbálom magamat életben tartani a lapsivatagban. 18 ezrem van 800-as vaknál, amikor jön a következő parti. Megkapom az első lapomat egy KK formájában. Jön egy UTG emelés 2200-ig, én vissza 5600-ig, mert a franc akar galibát. UTG adja. Flop három treff, Q magas, nálam nincs treff. UTG all-in, nyilván nem dobom el a maradék 13 ezremet, 44-t mutat (!!!!!!), közte persze a treff 4, amire már törnön le is esik a szín és kiesek :(. Most erre mit lehet mondani?

Ezek után (már közben is ment a kp játék Lucky Ace-en) közvetlenül a következő partit kajálom meg: nálam TT, jön egy emelés, adom. Flop 278, nem rossz, nagy vak minimumot, 10 dolcsit nyit, emelő vissza 88-ig a 90-es potban, ez még mindig nem jelent semmit, úgyhogy adom, kis vak is. Törn 10. Én 180-at nyitok, mondjuk igaz, hogy kicsi volt, de attól még miért kell a riverre megint leessen a faxom soruk???? Na mindegy, adják, river 6, eredeti emelőnél 99, másiknál 79o (!!!!!!!!). Miért van az, hogy a fish játék mindig kifizetődik? A 278 flopon vajon mit gondolt a 79o, amikor megadta a pot betet? És a 44, amikor visszaemelést megad UTG-ből??? Mert még a hatos drillt megértem, de annak is miért esik le??? 1 out basszus... 1 out...

Megint iszonyat jól játszottam a WCOOP-n, régen ment ilyen jól :( Igazából nagy parti nélkül mentem fel a top 150-be, nem volt all-inem vagy nagy partim, csak jó játék :)

Ja, közben ugye kitaláltam, hogy majd februárban megyek Vegasba, és addigra összeszedek egy 5k-s szponzorációt, mármint csak rárake-elek, de az úgy nagyon jó lesz :)

Na, ezt leírom basszus, mert az ilyenek mákolják le az embert mindig. Totál fogalmatlan (hehe, ez Tóth Ricsi szóhasználata, ilyen magyar szó nem is létezik :) de ma már a magyar pókervilágban mindenki fogalmatlanozik :D nem baj, nekem is tetszik :) - szóval fogalmatlan volt). Elmesélem a partit.

Lucky Ace persze. $5/$10 a tét, és ilyen emberek ülnek ezen a téten, vicces, mi? Na. Szóval hátulról, hijack volt, de lehet hogy eggyel előtte (khm...) beszállok A5s-sel. Mögöttem csávókám minraise 20 dolcsiig. Adja a két vak, hát jól van, adom én is :). Flop ATT. Hát jó, nem éppen ezért jöttem, de végülis még lehetek jó. Mindenki passzol. A kasszában 70 dolcsi van. Törn 4, lesz egy flösshúzó. Hát azért a flösst csak nem várnám már meg, nyitok 50 dolcsit. Eredeti emelő csávókám adja, többiek dobnak. Hát, itt már nekem sok babér nem terem :) Riverre lejön a flöss, így meg aztán pláne nem vagyok vagány. Ja, kettes a river. Passzolok, és igazából ha komoly nyitás jön, dobnom is kell. A 170-es kasszába bele bír nyitni 30 dolcsit :DDDDD Adom, mutat 77.

Elgondolkoztam, hogy vajon mi az istent gondolt??? Value betnek szánta, vagy mi a szösz??? És vajon a törnön? Azt gondolta, hogy jó a 77-tel, mikor négyen néztünk flopot? Vagy úgy gondolta, hogy majd a 30$-ról elhiszem, hogy lejött a flösse és eldobom az ászomat? Csak úgy kiváncsi lennék, hogy mégis mit gondolt :)

Nincsenek megjegyzések: