2008. május 15., csütörtök

Számláló-mizéria

Tombol a számláló-mizéria, hehe. Az úgy kezdődött, hogy egyszer régen, réges-régen Miki berakott egy csinos kis kártyás számlálót a blogjába, de a kutya nem vette észre :D Pedig még írt is róla, ha jól emléxem, hehe. Aztán jött egyik este Rikk, hogy rakjunk számlálót a blogunkra, mert az milyen klassz és hogy őt érdekli, hányan nézik a blogját majd. Hámondomjóvan. Raktunk :)

Ő kapott pikkeset, én meg szivecskéset. Sikerült ugyanazt a honlapot megtalálnunk, amiről anno Miki szedte az övét. Nademostbeindútalavina :DDD Pakolhatok mindenkihez számlálót, de nyembaj, mert klassz dolog a számláló :)

Felszívódtam, ilyenkor lehet tudni, hogy buktam, hehe. Volt egy -1100-as nap, és az a vicc, hogy nem is volt semmi nagy bukta benne, csak elvesztettem minden csatát negyven és nyolcvan dolcsikért, és összeadódik, lapom meg nem jött le, hogy visszanyerjem.

Tegnap már +300 volt, de érdekes volt, mert az elején nagyon rosszul játszottam, összeszedtem vagy -800-at, de aztán beindult, és a vége jól sikerült. Így állok, de tegnap kicsit pihentem is, csak 13k pont, tehát egy teljes nappal el vagyok maradva, még 3 teljes nap kell.

Nem tudom, hogy bírják ezek a grinderek ilyen mennyiségben, hihetetlenül unalmas, már előre utálom, amikor le kell ülni. Napi 4-5 órát nagyon élvezek, élveztem, és igazából annyiból meg is lenne a pont, ha nem 10 napom lenne rá, hanem egy hónapom, ahogy ki van találva eredetileg. Nagyon várom Costa Ricát, a pihenés lebeg a szemem előtt, tíz nap szünet mindenből. A házra az ikrek vigyáznak majd (remélem, hehe). Az élő pókert is nagyon várom már, Vegast, Costa Ricát, csak ne a gép előtt kelljen ülni.

12-13-14 asztal már simán megy, úgy gyorsabban jönnek a pontok, elvétve 16 is felkerül. Múltkor már azt mondta a szoftver (iPokeren 16 a max asztal), hogy nem rakhatok fel több asztalt, mert maxon vagyok, jé, mondom, eddig ilyen csak Bodogon volt, ahol 3 a max :DDD.

A stílusom is változik, rászoktam a visszaemelgetésekre, különösen a vakokról. Hihetetlen amit ezek művelnek, ha mindenki dob, akkor állandóan ráemelnek az ember vakjára minden xarral. Én, ha játszható lapot találok, szépen visszatolom nekik, nem fogok rossz pozícióból játszani, el szokták dobni a xarjukat általában. Aztán néha jönnek ilyen K8o-val a visszaemelésekre is, hihetetlenek. De pl. ss előtt van 40 dolcsi, rám emel 8-ig, visszatolom 40-ig, dob :D Ennek mi értelme? Eljátszom ezt 4-5 alkalommal, és továbbra is csinálja, nem tanul :D Többi sem vette még észre, hogy nálam -EV a vakra emelés, mert az esetek harmadában jön egy visszaemelés. Van bent 3 dolcsi, emel 8-ig. Ebből neki el kell vinnie 4-ből majdnem 3-t ahhoz, hogy megérje. Hát nálam közel sem visz el ennyit, és nem tűnik fel neki. Különben pl. erre is mondtam, hogy egyre jobban hasonlít a versenyjátékhoz. Versenyen mindenki védi mindig a vakját, de ez általában nem éri meg a készpénzes játékban, hacsak nem ilyen elbaxott, mint ezek ellen :D A másik meg, hogy ha dobatni akarnak, nagyot emelnek, akkora vicc. Én utolsó 3 pozícióból mindig csak 3 nv-ig emelek már (kisebb téten ez nem ajánlott), mert kevesebb a kockázat, kisebb a kassza, ha kapok egy visszaemelést, az is kisebb lesz, és ha dobnom kell, kevesebbet buktam. Na, ehhez képest ezek az idióták feltolják 4 nv-ig, majd ugye a visszaemelésemre el kell dobják. De floppon ugyanez, ha mindenki passzol, az utolsó tuti belenyit, és ha blöfföl, akkor lehetőleg másfél kasszányit :D Nagyon hülyék tudnak lenni az emberek :D

Írtam már, hogy újabban nem bukok nagy párokkal? Miért? Mert nem játszom le a partit velük, hehe. Vannak ugyanis ellenfelek, akik azt hiszik, ha a dealer gomb előttük van, akkor kötelező emelni, akkor is, ha már többen beszálltak. Teszik ezt ilyen JTo típusú, könnyen dominálható, halál gyenge lapokkal. Namármost, van előttünk 100 nagy vak. Én elölről csak megadom a vakot mondjuk KK-val. Ha nincs emelés, és nagy csata kerekedik flop után, ki kell szállni, de ez ritka. 95%-ban van emelés. Jön tehát egy emelés 4 nv-ig, sőt néha 5-6 nv-ig, ha sok a beszálló. Ha van egy kis szerencsém, ezt 1-2 ember az emelő és köztem már meg is adja, mire visszajut a mese hozzám. Aztán én feltolom nekik olyan 15-20 nv-ig, és nincs olyan lap, amivel érdemes lenne jönni lemákolni :D. Tehát mindenki dob, viszem a vakokat, meg ami még bent van, és nincs kockázat :) Néha egy-egy idióta bejön valami xarral, akkor elviszem, ami még előtte van, azt is. Így lett ez a hónap ilyen jó most. Kis téten ezt nem lehet csinálni, mert nem emelgetnek ilyen idióta módon az ellenfelek, de itt már szépen működik.

Ezzel szemben ha elölről emelnék 4 nv-ig, kapnék 2-3 megadót, rossz pozícióban és lehetetlen helyzetben lennék, a francnak kell az :). Persze élőben megint más a szitu, ott is inkább az alapot kell játszani, nagy emelés nagy lappal, úgyis fogalmatlanok :D.

1 megjegyzés:

Gizdalord írta...

Hi. Igen Kis téten a visszaemelés nem lehet ekkora. Saját tan pénz pkr. Én nem limpelek KK val (mondjuk ahogy azt előírtad :) ) de ha mondjuk én vagyok a vak v button etc és volt egy 5$ os emelés és azt 2en megadták akkor a legkisebb hívás az a 20-25nv és nagyon könnyen megadogathatják még azt is. Ha az első megadja akkor van az, hogy onnantól már mindenki.
De még régebben mielőtt összetörtem pár hónapja. KK buttonon és volt 6 limp és raise potot toltam ugye és k6o megadta a KK-m ellen és 666 os floppon kicsinált.