2008. május 23., péntek

LAPT, Costa Rica

28 órás repülőút után tegnap reggel megérkeztünk Pagattal és Elliottal Costa Ricába. Az út első állomása Frankfurt volt, ahol 9 órát kellett elütnünk, így bementünk a városba, jót sétáltunk, én meg jó sokszor elmondtam, hogy "skacok, íme Németország", vagy "skacok, ez itt Frankfurt" - és hozzá szépen körbemutattam, hogy érezzék a szavak súlyát :DDD.

Aztán a tíz órás következő repülőutat Pagat is és én is átaludtuk, mert tudtuk, hogy csak így van esélyünk arra, hogy a versenyen kicsit tudjunk figyelni. Utána a Dominikai Köztársaságban még 3 órát aludtam a reptéren, majd az utolsó 3 órás repülőt is sikerült végigszundítani, csak sajna még a 16 óra alvásnak sincs akkora hatása ilyen körülmények között. Reggel 7-re értünk San Jose-ba, 8-ra voltunk a szálloda, elmentünk rögtön reggelizni, majd még kicsit pihentem, egy fél órát, és már indulnunk is kellett, délben kezdtünk.

Az elején nagyon jól ment, jöttek a floppok, 77-re rögtön az elején kétszer drillt floppoltam, majd később 55-re is, egy óra leforgása alatt. JTs-sel leszedtem egy Q drillt a 89Qxx boardon, ekkor nagyon jól álltam. Az első két szint után már fent voltam 23 ezren egy mázlival, amikor törnön azzal a bizonyos második hetes drillel all-in keveredtem (neki all-in, nem nekem) egy sor ellen, és riverre jött a full. A második 2 vakszint utáni szünetre aztán visszaestem, nagyon nem ment. Aztán jött megint két nagyon jó szint, akkor volt a JTs vs Q drill, és 33 ezren álltam. Nem sokkal utána sajnos ebból 12-t elblöfföltem egy idióta fish ellen. Nem is értem, 2. párral végigcallolt, miközben addig drillnél rosszabb lapot nem mutattam be. (Nem jött sajna a lyukas sorom.) És nem azért adta meg, mert olyan faxa readje volt, hanem egyszerűen fish volt, az idegeimre ment.

Szerencsére itt szétültették az asztalunkat, ami nem volt egy könnyű asztal, és átraktak Balázsékhoz, ami nagyon jó asztal volt. 1 jobb játékos volt, Balázs sajnos nem sokkal később kiesett, de a többiek nagyon rossz játékosok voltak. Példa: csávókámnál van 8 ezer zseton, vak 600-300, ante asszem 50. Középről valaki emel 2100-ig, ő a 8 ezréből call (!!!!!!), majd jó játékos sqeeze-el vakból, emelő dob, ez a fish call, mutat 99, kitart AQ ellen és dupláz. Idióta. Na ez ejtett engem ki.

16 ezrem volt, és lehetett lopkodni, de azért jó lett volna duplázni, vagy valami normális potot lenyúlni már, mert a vak már 800-400 volt, ante 75. Nem sokkal korábban odaültettek egy weak-loose játékost, aki limpelgetett elölről, az előző partiban is. Mögötte ült a jó netes játékos, aki 2007-ben nyert asszem Sunday Warm-up-ot. Tehát weak-loose megint limpelt 800-ért, erre a netes srác megtolta 3100-ig, már nem bírta nézni a limpelést :D. Előttem 16 ezer és találok egy 88-t. Szerintem ez volt a tökéletes szitu. Bent van több mint 5k. Én az egész verseny alatt még nem voltam all-in. Netes srác tudható volt, hogy csak le akarja nyúlni a 2300-ra hízott kasszát.

All-int mondtam, tuti volt, hogy a netes srác dob, nem volt erős. Erre kettővel mögöttem a fish azt mondja, re-raise all-in. Hát, mondom, baj van, ez csak KK vagy AA lehet, mással ilyet nem csinál egy raise és re-raise után, hogy 3-bet all-int mond. Hát csinált. Ahogy sejthető volt, a limpelő és a jó játékos dob, ez az idióta meg mutat AKo. Mégis mit hitt??? Legjobb esetben nálam is AK van, de valószínűbb a pár, amikor is hátrányban van, ha peche van, akkor meg nagy hátrányban. Kizártnak tartom, hogy értette a jó játékos játékát, és ezért csinálta, mert tudta, hogy ő dobni fog, dehogy tudta, csak egy rohadt fish volt :(. Flop 9T3, törn 7, river K :(. Ennyi volt, basszus, mert egy idióta fish-nek az AK az isten. Mit gondolt, hogy AQ vagy AJ-re mondok re-raise all-int mikor még nem voltam all-in az egész versenyen? A válasz: nem gondolt az semmit, az ilyen nem gondolkodik :( Szóval az első coin-flip szituban szépen ki is estem, miközben fish megnyerte a 2. coin-flipjét is (előtte ugye a netes ellen 99-cel is).

Amikor különben ideültem, akkor a netes srácnak is alig volt zsetonja, és 3 coin-flipet nyert egymás után, amivel már elég jól állt... Nekem az elsőt sem sikerült behúzni :( Utálom a fisheket!!!!!!

2 megjegyzés:

PeT írta...

Grat azért és hajrá a további versenyeken! Szurkolunk ;)

Amanoba írta...

Szurkolunk tovább és kérjük a beszámolókat sűrűn :-)))
GL!