2009. június 30., kedd

WSOP event 51 - a 13. hely története

Az első 2 napról elég nehezen tudok írni, mert nem sokra emlékszem. Főleg az elsőből. Összefolyik eléggé. Azt tudom, hogy jól ment a játék, sok jó lapom volt, és valami eszement mennyiségű setet flopoltam. Így könnyű vagánynak lenni :)

A második nap sokkal nehezebb volt. Próbáltam small ballozni, de nem nagyon ment, valahogy mindig keresztülhúzták a dolgot. A buborékot egyáltalán nem tudtam megjátszani, pedig nagyon akartam, de egyrészt túl gyorsan kipukkant, másrészt egyszerűen nem volt alkamas a helyzet. Az első és a második napon is úgy éreztem, hogy kimondottan jól játszottam. Ahogy írtam is a twitteren, kétszer is dobnom kellett top párt a második napon, ami elég súlyos csapás. Egyszer a flopon, másodszor a törnön kellett eldobnom. Mindkétszer jól dobtam, egyszer sorral, másik esetben flössel álltam szemben. Ez utóbbiban az volt a csúnya, hogy közben nálam volt az ász a flösshöz, tehát ász párom volt és hozzá ászos flösshúzó a törnön, de rámtolták az all-int és nem lehetett annyit megadni rá. Rossz megadást meg nem fogok csinálni, ha tudom, hogy be kell húznom a 16% körüli esélyt, nyilvánvaló volt, hogy verve vagyok.

A harmadik nap nagyon rosszul ment. Érkeztem egy tervvel, ami sajnos működésképtelennek bizonyult több okból. Mire erre rájöttem, és arra, hogy helyette mit kell csinálnom, az beletelt egy kis időbe. Egyébként pont addigra állt össze, mire ki is estem. Ez főleg azért volt, mert mindig újraültetés volt, amikor kevesebb asztal lett. Így aztán mindig új stratégia kellett.

A fő baj egyébként a totális laphalál volt. A harmadik nap négy órája alatt egy AQ-m volt, meg egy AJ-t kellett eldobnom két all-in után (kiestem volna vele). Az AQ-n kívül ez az A7 volt a második legjobb lapom, ki is estem vele...

Iszonyat mértékű szerencse kell egy ilyen versenyhez, az első és a második napon is, különben az ember el sem jut a harmadik napig. Ahhoz meg, hogy az ember a harmadik napon odaérjen a végére, szintén kell a szerencse. Lehet akármilyen remekül játszani, ha a szerencse nem áll melléd, nem tudsz mit csinálni. Pl. ha én kapom az A8-t és ő az A7-t, akkor is all-in és call van, és akkor duplázok. Ez volt az első all-inem, amit megadtak. Sikerült úgy lavírozni addig, hogy nem voltam megadott all-inben, ami elég jó eredmény (tekintve, hogy nem volt lapom), és így tartottam magam szinten. 400k és 500k között ingáztam fel-le a kis potokkal.

Pont ezért, mert a harmadik napon gyakorlatilag nem nagyon lehetett volna a dolgokat másképp vagy sokkal jobban csinálni, nem vagyok elkenődve. Nyilván jó lett volna odaérni, de most a sors nem úgy akarta. Majd a Main Eventen :))))

Komolyra fordítva, szerintem ebből a napból kihoztam a maximumot. Lehet, hogy előtte vagy közben lehetett volna dolgokat másképp vagy jobban csinálni, de sokkal jobban ezt a harmadik napot nem nagyon lehetett volna. 6 fős asztalon 370k-val 30k vaknál, amikor 80k van bent vakból és antéból, osztóból az A7 az push, szerintem ez vitathatatlan, nem lehet másképp csinálni és kész. Lehetett volna még kicsit ülni, és akkor nem 40k, hanem esetleg 56k, de én nem szeretek erre várni, ha egyszer ilyen egyértelmű a helyzet. Úgyhogy nem bántam meg. Jól játszottam, ennyit lehetett a végéből kihozni.

Kegyetlenül hosszú verseny 2800 embert túlélni. És ha bármelyik napon cserben hagynak a lapok, akkor ez van. Persze, jól kell játszani, jó döntéseket kell hozni. De az csak az egyik fele. Sok jó játékos hoz sok jó döntést a 2800-ból, és csak az ér el a végére, a csúcsára, aki mindehhez végig szerencsés is. Biztos vagyok benne, hogy lesz még lehetőségem rá, hogy odaérjek.

6 megjegyzés:

Amanoba írta...

Szuper eredmény Viki!!!!

Hatalmas gratula Neked! :-))

Jorgosz Baia írta...

továbbra is nagyon drukkolok!

Holdenper írta...

Gratgrat! És az A7 tényleg kötelező push 6-os asztalon ilyen stack/vakszintnél (sztem még fr-en is, bár ott már határeset). GG

Jorgosz Baia írta...

Egy kis sajtófigyelő elfér itt, ugye? :)

"Magyarország egyik legjobb női játékosa 13. helyen végzett az 1 500 dollár nevezési díjú no limit hold’em versenyen, ezzel minden idők legjobb magyar női WSOP-eredményét érte el Las Vegasban."
http://sportgeza.hu/poker/2009/06/30/szilasi_viktoria_8_milliot_nyert_a_pokerveben/

Gyöngyi írta...

Gratulálok én is!

"Manóné"

Viktoria írta...

Köszike :)