Elmélkedések, játék, pro-élet

Ezt még Vegas felé tartva elmélkedtem a repcsin:

Olvasgattam mostanság – ahogy mindig -, ezúttal a Póker pszichológiája című könyvet. Közepesen hasznos volt. (Előtte olvastam a Johnny Chan könyvet, a Limit Hold’em Cash Game-ről, hát az kidobott idő volt.) Igazából ez a könyv, mármint a pszichológiás, megerősített néhány dologban, és magabiztosabbá tett, hogy jól csinálom, amit csinálok – nem mintha önbizalom-hiányban szenvedtem volna.

A legfontosabb, amire rávilágított, amit néha megkérdőjeleztem, hogy önmagában a feszes-agresszív stílus elég ahhoz, hogy az ember nyereséges legyen, és hogy még egy feszes-passzív játékosból is előbb lehet nyerőt faragni (lehet, hogy egyébként is nyereséges, de csak kicsit), mint bármilyen laza játékosból. Vannak persze extrém kivételek (pl. Stu Ungar, de pl. szerintem Gus Hansen nem kivétel), de nagy általánosságban a laza játékosok tíz fős asztalon veszítenek, még ha nem is vallják be. Általában ezért térnek át a kis létszámú, 6 fős asztalokra, mert 10 fősön nem tudnak nyerni.

A nagyon nagy kérdés persze az, hogy mekkora tétig lehet pusztán a jó stílussal nyerni. Ez mostanában nagyon foglalkoztat. Online szerintem az $5/$10 lehet valahol a határ no-limitben. Élőben gőzöm sincs. A másik, ami nagyon foglalkoztat, hogy mekkora tétig lehet csak tanulással és kitartó szívós munkával nyerni, mindenféle különösebb tehetség vagy képesség nélkül. Mert ugye addig a szintig tanítható a póker, afölött már szükség van taníthatatlan képességekre. Amennyire én látom – aztán persze lehet, hogy tévedek – ez is az $5/$10 magassága az online készpénzes játékok terén.

Még volt egy érdekes rész, mégpedig arról, hogy ha az ember azon gondolkodik, hogy hivatásossá válik, miért ne tegye. Sokmindenben igaza van – egészségi ártalmak, rossz életvitel -, de ezek egy része nem igaz az online játékosokra, amennyiben van annyi önfegyelmük, hogy észrevegyék ezeket az ártalmakat és tegyenek ellenük, pl. ne játsszanak állandóan egész éjszakán át, hanem inkább nappal, stb.

Ami a nyereségességet illeti, azt mondja róla, hogy nem éri meg, mert egy jól kereső értelmiségi jobb órabérért dolgozik. Ezzel én erős vitába szállnék. Egyrészt ő amerikai bérekhez hasonlítja a keresetet, márpedig a magyar bérek attól nagyságrendekkel elmaradnak. Másrészt élő fix limit játékról beszél, ahol mondjuk egy jól képzett átlagos játékos eredménye 1BB/100. Namármost az interneten konkrétan 30x annyi partit is le lehet játszani egy óra alatt, márpedig ha ezt az eredményt órabérre vetítjük és megszorozzuk 30-cal, akkor szerintem még az amerikai bérekkel is vetekszik. Ráadásul egy jó no-limit játékos többet keres, mint a fix limit játékosok, úgyhogy annak ellenére, hogy az interneten keményebb a mezőny, szerintem egy jó no-limit játékos így is megkeres annyit, mint egy átlagos amerikai értelmiségi, és ehhez nem kell a már korábban említett bűvös $5/$10 fölé menni, sőt. Márpedig akkor ha ezt magyar fizetéshez hasonlítjuk... khm... ki lehet találni az arányokat.

Kiváncsi vagyok az április versenysorozatra, kicsit félek is, hogy helyesen mértem-e fel a helyzetet. Ugye a cél hármas:
- Jó sok klassz struktúrájú versenyen sok tapasztalatra szert tenni és javítani a játékomon minél többet. Felkészülni a későbbi nagyobb versenyekre, növelni a koncentrációmat sok óra játék után, stb.
- Lehetőleg nyerni némi pénzt, mert ha csak 0-ban vagyok, akkor gyakorlatilag többezer dollárt buktam, amit nem nyertem meg közben online cash game-en, mert helyette ezzel töltöttem az időmet.
- Felmérni, hogy valóban helyesen ítéltem-e meg, hogy a mezőny annyira verhető, hogy nagyon megéri ezt a sorozatot akár rendszeresen is játszani. Ha ez így van, akkor később is játszanám a sorozatot.

Amiért tartok tőle, az az, hogy a versenyeken lényegesen nagyobbak lehetnek az ingások, és 20-25 verseny egyáltalán nem mondható hosszútávnak. Márpedig nagyon elkedvetlenednék, ha semmi nem jönne össze. Meg azért ez sokkal nagyobb kockázat, mint amihez hozzá vagyok szokva, de úgy érzem, hogy bíznom kell magamban és a tudásomban és adnom kell magamnak egy esélyt, hogy bizonyítsak. Nem másnak, magamnak akarok bizonyítani, hogy helyesen ítéltem meg a helyzetet.

Ha lejátszom 20 versenyt, a cél az, hogy 4-5 második napot sikerüljön elérnem. Ez iszonyú magas követelmény, ezzel tisztában vagyok, de ahhoz, hogy egy nagyobb eredmény beeshessen, muszáj ennyiszer odaérni a közelébe, és ha azt gondolnám, hogy teljesen reménytelen, akkor nem vágnék bele. Nem mondom, hogy három második nappal elégedetlen lennék, de kevesebb esélyt ad a komoly nyereményre, ami ugye mindit az első 3 helyen van. Tehát a cél a 4-5 második nap, és behúzni azok közül (legalább) egyet, lehetőleg konkrétan az első helyet.

Néha elgondolkodom rajta, hogy miért is érdekelnek a versenyek, miért nem maradok annál, amit sikeresen és nyereségesen művelek – az online készpénzes játéknál – hiszem minden, ami attól eltér, jó eséllyel kevésbé lesz nyereséges számomra. De hát az ember már csak ilyen, hiú, és dicsőségre vágyik. Márpedig a készpénzes játékban nincs semmi dicsőség J Pénz van benne, dicsőség távolról sincs. Szóval márcsak én is ilyen egoista hiú lény vagyok – különben nem lettem volna tévés újságíró sem tán -, és ezért még némi nyereséget is hajlandó vagyok feláldozni. Ráadásul ez egy új dolog, amit még csak tanulok, míg a készpénzes játékok hétköznapi unalma nem hoz sok kihívást.

Ebben a pókeres pszichológiai könyvben volt, hogy mik az ember egyéb motívumai, miért is pókerezik. És hát az enyém a pénzkereseten kívül bizony a kihívás és a versenyszellem is, márpedig azt a versenyekkel lehet csak kielégíteni, a készpénzes játékban nincs helyük.

Hú, de hosszúra nyúlt ez a kis elmélkedés, fogadjunk, hogy senki nem olvassa végig J Vagy ha igen, akkor szóljon, kap egy pirospontot J (vagy piros theflop pontot? :D )