2009. április 4., szombat

Venetian 2. verseny - inkább hagyjuk

Az egész versenyre jellemző volt az utolsó parti. All-in cutoffból J7o, nagy vaknak kötelező megadás még 2,2 vak (majd elmondom, hogy maradt ennyim), mutat 73, flop 233, hát, ennyi.


Olyan 150 körülig jutottam, most 300-an voltunk. Első hely 30k. Úgy kerültem ilyen helyzetbe, hogy már eleve short voltam, amikor elölről toltam 88-cal, TT adta, de neki még kevesebb zsetonja volt, maradt 6000-em, vak 800, átmegy rajtam a nagy vak, kis vak, mind multiway, emeléssel, jobban járok, ha utána bármilyen 2 lappal all-in megyek majd a következő partikban. Éppen osztó lennék, elültetnek, nagy vak vagyok rögtön, majd kis vak, hát ennyi zsetonom maradt, addigra már 1k a vak, esélyem sincs.


Egyébként végig nem ment jól, folyamatosan ültetgettek, az öt óra alatt 4 asztalom volt, ezt nagyon utálom. Egy JJ vs AK-ban buktam el zsetonjaim harmadát, ott ő volt ss, persze jött az A. Buktam ezt a coin flipet, nyertem egy AK vs JQ-t és buktam ugye a 70%-os dominált lapot a végén. Volt három AA-m, ebből kétszer vakokat vittem, a harmadikat leverte egy K9s, szép...


A második asztalomnál voltam a legtovább, na azt nem bántam, hogy onnan elültettek, mert két ilyen iszonyat laza, de nem rossz játékos ült ott, ld. limp K9s utg-ből, emelést simán adja... és persze riverre leesik a második K. Mázlim volt, hogy ijesztő volt a flop, mert úgysem ment volna sehova már a top párjával, de így poziból el tudtam passzolgatni, és még így buktam vele a legkevesebbet (flop KQT, szép... kb. minden ver, ami bejöhetett..., river K).


Összefoglalva, nem az én versenyem volt. Tudtam kicsit gyakorolni az ss játékot, mert gyakorlatilag 3 óra után folyamatosan az voltam, tologattam, sqeeze-elgettem, egész büszke voltam magamra :) Az elég nehéz, hogy az asztalok tényleg tele vannak fishekkel, volt egy csávó, gyakorlatilag any2-val jött, elölről T7s és társai. (ő nem a 2 jó laza közül volt, de ugyanaz az asztal). Egy olyanra toltam rá, hogy van vagy 5 limp, akkor még volt 12-14 nagy vakom, el bírták dobni. Még a mögöttem ülő igen nagy halacska is dobott valami közepes párt, gondolom ilyen 99 lehetett kb., de nem kizárt, hogy TT. Majdnem megadta. Nagyon erősen gondolkodott. Nálam K3 volt, nem is értem, hogy tudta eldobni. Egy korábbi partija: utg limp A9s, jön egy emelés, nyilván nem dobja el, flopolta is a két párját... nincs annál szebb, A9, oop játszani...


Volt még egy csávó annál az asztalnál, az meg azt hitte, hogy a WSOP-n van, aztán végigblöffölt minden utcát többször, csak hát halacskák ellen ez elég nagy hiba... egyébként nagyon jól csinálta, nagyon hihetően, csak hát rossz ellenfelek ellen. Én is próbálkoztam két river nyitással, mindkétszer a nutsba futottam, úgyhogy ahhoz nem kellett halacskának lenniük, hogy azt beszívjam. (K8o-val jött a srác elölről... erre azért nem számítottam)


Egyébként jegyzetelek az emberkékről, vasárnap szünetem lesz, majd beírom a gépbe. Még Johannes Strassmanntól láttam az EPT-n, rólam jegyzetelgetett, és nagyon megtetszett az ötlet. Ennek itt azért van értelme, mert ugyanazok játszanak sokszor. Én meg aznap minden partira emlékszem, de másnap már arra sem, hogy kivel ültem együtt. Ma már hasznát is vettem egy jegyzetnek. Leültem az utolsó előtti asztalomhoz, és rémlett, hogy a fickóval tegnap játszottam. Utg emel, csávókám all-in olyan 15-20 nagy vakkal. Utg nagyon sokáig gondolkodik (az sem volt egy dobálós fajta), majd arra jut, hogy ha ő utg-ből emelt, a másik rátolta, akkor csak van már valamije. Nekem meg fel volt írva, hogy a fickó JQo-val csinálta ezt tegnap, korai emelőre all-in ment ugyanígy, szóval nekem kb. ez autocall lett volna. Össze is nevettünk utána, szerintem lehet, hogy látta, hogy megnéztem róla a jegyzetemet, és nem kizárt, hogy emlékezett, hogy láttam a tegnapi kisését (ezzel esett ki). Aztán lehet, hogy nem, az még jobb, mert akkor ellenem is eljátssza, és kap egy autocallt.


Holnap 550 dolcsis verseny van, azt jó lenne behúzni, sokan is lesznek, mert hétvége... Remélem a balszerencsémet ma ellőttem.

Nincsenek megjegyzések: