2008. augusztus 9., szombat

Uruguay

Kiestem az LAPT-ről, és mindenhol máshol is kapom szépen a bad beat-eket, kicsit nehezen viselem. Az az érdekes, hogy elég jól ment a verseny, jól is játszottam, vacsoraszünetkor (6 szint után) Luigival mindketten 26 ezren álltunk, ami elég megnyugtató volt. Aztán a vacsoraszünet után minden elromlott. Most az egy dolog, hogy sem előtte, sem utána nem volt semmiféle minősíthető lapom, kaptam néhány AK-t, amikre soha nem jött semmi (elvileg 3-ból egyszer jönnie kéne, nem? na mindegy), és persze mindig lekövettek a flop után is, hogy még véletlenül se legyen egyszerű az élet.

Az egyetlen KK-mra egy ss 600-zal bírta rátolni az all-injét, a vak tán 200 volt, én csak adom, hátha valaki sqeeze-re vetemedik, de persze nem. Az asztalomnál 1 nagy és egy kisebb fish, a többi elég jó játékos volt, majd a nap végét chip leaderként záró emberkét is sikerült odaültetniük. Az a vicc, hogy mögöttem ült vagy 3-4 feszes játékos, közéjük vegyülve a közepes fish-sel, tehát ott annyira gyönyörűen lehetett volna garázdázdálkodni, ehhez képest 3-4 órán keresztül nem kaptam open raise lehetőséget, vagyis hogy előttem mindenki dobjon, de még hijack-ből sem. Már a hijack előtti pozícióból kellett ilyen 96o-val meg még az előttiből K7s-sel emelgetnem, mert annyira nem tudtam semmit csinálni, visszarablós szitu meg mire adódott, addigra kevés volt hozzá a zsetonom. Szóval nagyon gáz volt az egész.

És persze amikor végre van lapom (JJ), amivel tudok emelni, rögtön jön az A a flopon és kapok egy visszaemelést, amire el kell dobnom, mint kiderült AK-val álltam szemben, remek, neki rögtön jön :(. 9. órában már csak 10 ezrem volt, a vak meg 1k, mögöttem eléggé feszes emberke ül, ő a nagy vak, és ami még nem történt eddig, mindenki dob. Nálam T6o, de gyakorlatilag ez egy kötelező all-in, a megadó range-e az embernek aránylag szűk, ha meg mégis, akkor van két élő lapom, ami jelen helyzetben a maximális elvárható. Hát így is lett, emberünk, aki csak ült kis zsetonkupacán, éppen most ébredt fel AQs-sel, és jött is a nut flöss, így jártam.

Vicces hozzá, hogy feljutottam step2-ről, ahova FPP-ért neveztem step6-ra Makaóhoz, ahonna is történetesen egy AQs-sel (ugyanúgy pikk) sikerült kiesnem, amikor is visszatoltam az emelőre, aki úgy érezte, hogy a fél stackjét be kell rakja J8 pikkre, és hát jött a J, remek. Aztán még 2 versenyen játszottam, ahol sikerült az AK vs párt mindkét oldalról elveszteni, egyszer én voltam az AK, egyszer én voltam a pár. Közben buktam Pacin kp-n is, remek 2 napom volt :))))

Nézegettem a floppos dolgokat... érdekes... vicces... Egyrészt alapvetően az vicces, hogy olyan emberek, akik anno, amikor a blogokat elindítottuk, fújtattak, hogy hú meg ha és ez milyen rossz dolog ez a blog, és én aztán soha, most írogatják a blogokat mind. Még sem lehet minden olyan rossz dolog, amit a Flop kitalál :)

Ja, mindenki mindenkinek nekiesett, ami mondjuk egy dolog, ha egyesek úgy érzik jól magukat, hogy marják egymást, tőlem nyugodtan. Azt már kevésbé szeretem, amikor közben a hátam mögött engem is marnak úgy, hogy hazugságokat terjesztenek. Nem fogok finoman fogalmazni, mert ha valaki valamit állít, ami nem fedi a valóságot, akkor az hazugság. Ha több ilyen dolgot állít, akkor azok hazugságok. Nyilván nem fogok én itt bizonyítékokat meg idézeteket hozni fel, mert annyira azért nem érdekel, de annak a pár embernek a kedvéért, aki esetleg olvassa a blogomat, és aki esetleg hallotta a rágalmakat, szeretnék két fontos tényt megemlíteni: a Flopposok közül nekem tűnt fel először, hogy a londoni rendezvényre, amelyre a BlueSQ elvileg elküldi egy játékosunkat, beteltek a helyek. Ezt én aznap észrevettem, és én 3x, Miki további 3x írt az illetékesnek, hogy ugye megvan a hely, amit mi promózunk. Nyilván nem fogjuk nagy betűkkel az oldalunkra kiírni, hogy ma is írtunk egy emailt, mert minden nap írunk több tucatot. Lényeg az, hogy nem az egyik játékos mindenhatóságának köszönhető, hogy megvan a hely, még ha ő szeretné is magáról ezt hinni, hanem annak, hogy nem szálltunk le a BlueSQ manageréről, akiről sokmindent el lehet mondani, de azt nem, hogy a helyzet magaslatán áll.

A másik: a "nyilván a Viki kibulizta magának, hogy ő legyen az ország csapatkapitánya" megjegyzés. Talán ha már annyira mindennek szeretünk utánajárni, akkor ennek is utána lehetett volna. Konkrétan a következő történt: egyik nap kapok egy üzenetet, hogy akarok-e a magyarok csk-ja lenni. Visszaírtam, hogy miért is ne? Vagy rögtön azt kellett volna mondanom, hogy de hát van itt ez a magyar srác, legyen már inkább ő a csk, olyan rendes, békés, optimista fajta. Az meg aztán különösen jellemző, hogy majd akkor egy nemzetközi fórumra kivisszük az anyázást, mert a magyar fórumon már betelt az anyázós keret. Az angolok meg nem értik, hogy most akkor mi van :).

Mindegy, ez van. Kicsit gáz azért, hogy úgy kell összevadásznia az embernek, hogy ki merre miket mond a háta mögött. Hát ilyen ez...

4 megjegyzés:

Gizdalord írta...

Hi.
A versenyesdiről anniyt, hogy kitartás, nem véletlen, hogy kijutottál ide oda amoda, a hülye széria úgyis megszűnik. A kivárás sosem jó, ha a rossz széria pörög pörgetni kell, hogy majd amikor fordul és kiegyenlítődik a statisztika akkor hosszan elnyúlhasson a jobbik fele ^^

A Londoni cuccról, hogy lesz-e egyáltalán és ha igen akkor tényleg kötelező-e berakni a csapatba egy olyan embert, aki minden bizonnyal a csapat összes tagjának rombolná a morálját és összetartó erejét. Az volt a fórumon, hogy a legoptimálisabbat fogják úgy is beválogatni, akkor ebbe elvileg ő nem fér bele, vagy az nem lényeg, mert ő indult a legtöbb 5$ os touron?

Honestly, mert ha van remény, hogy lesz normális csapat, akkor ha kellek bevállalom.

Viktoria írta...

Ez nehéz kérdés, hogy be kell-e rakni. Szerintem alapvetően ha nincs a balhé, akkor be kell. Onnantól kezdve, hogy ő elkezd rágalmakat kitalálni rólam - amiről pont az APAT főnök fogja legjobban tudni, hogy rágalom - szerintem nem kell. Azt kell eldöntenem, hogy melyik jobb nekem: ha lenyelem az egészet és nem a viselkedése, hanem az alapján döntök, hogy valóban ő a legaktívabb magyar az APAT-on, vagy azt mondom, hogy mindennek van határa, és ez nem fér bele, mert csapat kell, nem pedig négy tűpárna, akik nem értenek szót egymással. Az ugyanis a versenyre is rányomja a bélyegét meg a csapat eredményére is, ha ellentét van, úgy nem lehet játsznai. Nem tudom még, mi a válasz egyelőre, sok mindenen múlik. Az biztos, hogy van több mint négy jelentkező, tehát valamiféle válogatást ki kell majd találni.

Csajbi írta...

Szia Viki!
A versenyekről Géza a szívemből írt. Büszkék vagyunk rád, de hát a póker se jobb, mint a többi sport (látva az olimpiát :) ). Nagyon vártam már, hogy reagálj erre a londoni balhéra, mert ugyan semmi közöm a dolgokhoz, mégis a barátaimat támadták itt meg, ráadásul nem kicsit felháborító módon. És jobb egy igazi csapatnak drukkolni innen hazulról, mint valakinek, aki minősíthetetlen módon vélekedik rólunk.

Viktoria írta...

Egyetértek. Én azt mondom, hogy aki eljön és beselejtezi magát, az fog indulni, és természetesen csak külön öröm, ha ezek olyan emberek lesznek, akik szeretnek egy csapatban játszani, és nem olyanok, akiknek "derogál" selejtezni a részvételért.